Politika

Orbán Viktor bejelentette: Nagyon nehéz idők jönnek – tartson ki mindenki

Kép illusztráció forrás google

Jön a feketeleves.

Átadta a kinevezési okiratot a fővárosi és a megyei kormánymegbízottaknak Orbán Viktor hétfő délután a Karmelita kolostorban, a kormánymegbízottak ezután letették hivatali esküjüket – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Az ünnepségen Gulyás Gergely kancelláriaminiszter köszöntötte a területi közigazgatás vezetőit; ezután a kormányfő beszédében arról szólt, hogy Magyarországnak válságálló közigazgatásra van szüksége, hiszen 2010 óta természeti csapások, egy pandémia és most egy háború hatásai is sújtják hazánkat.

Orbán Viktor azt mondta:

“nagyon nehéz idők jönnek, de ez a kormány bebizonyította, hogy – ellentétben az ellenfeleivel – képes kezelni a kihívásokat.”

Orbán hozzátette: az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt „meg kell védenünk azt, amink van”, tehát az elmúlt években elért fejlődés eredményeinek megőrzéséért kell dolgozni.


“Önök kétség kívül egy hivatalt visznek, de alapvetően nem egy hatósági attitűdre van szükségük, hanem partnerségi szellemben kell az emberek és ügyeik felé fordulniuk”

– mondta végül a frissen kinevezett kormánymegbízottaknak a miniszterelnök.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top