Politika

Még egy pofon a közétkeztetésnek: Brutális áremelés lesz ősztől az iskolai menzákon

thepost.hu

Ha egy üzlet beindul.

Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől – írta hétfőn a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közlésére hivatkozva.

A lap szerint már zajlanak az őszi árakról szóló tárgyalások a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok és a közétkeztető cégek között.


“Már február végére elolvadt az idei, jellemzően 6-12 százalékos áremelések hatása a közétkeztetési piacon”

— mondta a lapnak Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közösségi étkeztetési szekciójának vezetője.

Hozzátette, hogy már tavasszal

30 százalék körüli áremelés

lett volna szükséges és indokolt az élelmiszer- és energiapiacon történt változások hatására, illetve az okok közé sorolta a 10 százalék feletti inflációt is.

Sáfár hangsúlyozta, hogy a drágulás jócskán meghaladja a közétkeztetők által érvényesíteni kívánt áremelés mértékét.


Az áremelésnek minimum 30 százalékosnak kellene lennie ősztől, de

ennyit az önkormányzatok nem tudnak kigazdálkodni,

ezért átlagosan 20 százalék körüli áremelés lehetősége körvonalazódik.

A szülőknek ez iskolai ebédenként kb. 100 forint többletköltséget jelentene.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top