Politika

Navracsics önmagáról: Nem eljátszom a mérsékelt politikust, én egy ilyen ember vagyok

nyugatifeny.hu

Orbán is ezért választotta őt szerinte.

“A kompromisszum akkor működik, ha mind a két fél enged valamennyire”

– mondta a Mandinernek adott interjújában az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap kifizetéséről szóló tárgyalásokról Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter.

A tárcavezető nem gondolja, hogy Brüsszel megállította volna Budapestet azzal, hogy Gulyás Gergely egy hete bejelentette: négy brüsszeli javaslatot elfogadott a kormány. Navracsics szerint „technikai szinten” nagyon közel vannak a megegyezéshez.

„Arra várunk, hogy Brüsszel visszaigazolja a megoldási javaslatainkat a kifogásolt kérdésekben. (…) Már a kezdetekkor úgy álltam hozzá a tárgyalásokhoz, hogy nem jó, ha csak az egyik fél igaza győzedelmeskedik. A kompromisszum akkor működik, ha

mind a két fél enged

valamennyire, amiből aztán egy közös jó születik.”


Az interjúban Navracsics azt is megemlítette, hogy a tárgyalásokon nem hozták fel a melegellenessé térített gyermekvédelmi törvényt, azonban „ha nem hivatalosan is, de informálisan volt hatása a kötelezettségszegési eljárás megindításának.” Ahogy azt is kifogásolták, hogy az EU-s pénzekből megvalósult közbeszerzések 16 százaléka

egyszereplős,

viszont a nemzeti forrásból, magyar pénzből megvalósuló közbeszerzési eljárásoknál már 36 százalékról beszélünk.

Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor miért őt kérte fel a feladatra:

„…nem eljátszom a mérsékelt politikust, hanem én ilyen ember vagyok. Amikor Orbán Viktor felkért a feladatra, valószínűleg ő sem azt gondolta, hogy ez majd egy jó szerep lesz a kormányban, hanem hogy a Navracsics ilyen típusú ember, és mivel van kapcsolatrendszere Brüsszelben, talán jobban meg tudja oldani ezt a feladatot. Tény, és ezt már többször kifejtettem, mindig is sokkal árnyaltabb kommunikációt tartottam szükségesnek az Európai Unióval.”

(via Telex.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top