Politika

Egyik pillanatról a másikra összeomlott az Orbán-kormány – már egymást hazudtolják meg

thepost.hu

Úgy néz ki hogy darabjaira hullik a kormány ebben a válságban.

Soha nem látott infláció. Rekord gyenge – 418 forintos euró árfolyam mellett – forintárfolyam, miközben a benzin ára az egekben és soha nem látott mértékben drágultak az energiahordozók. Mindeközben a választási siker érdekében az év első felében sosem látott osztogatásba kezdett a kormány.

Most pedig láthatólag összeomlott az a légvár, amit eddig épített a kormány. A kormány próbálja rátolni az orosz-ukrán háború kitörésére a negatív folyamatokat, azoban azt nem képesek így sem kimagyarázni, hogy hogy lehet akkor, hogy az ukrán valutához képest is képes romlani a forint.


A forint romlása ugye nem kell mondani, hogy még inkább inflációgerjesztő, hiszen azokat az árukat amiket a boltban forintért veszünk meg, a multik külföldön veszik – euróért. (ez persze csak leegyszerűsített magyarázat)

A kormány tagjai pedig most olyan dolgot tesznek a válság közepette, amire még nem volt példa: egymást hazudtolják meg.

Navracsics Tibor az uniós források felhasználásáért felelős miniszter péládul azt nyilatkozta Varga Judit azon kijelentéseire, hogy az uniós források azért nem érkeznek Magyarországra mert >> a gyermekvédelmi törvény megváltoztatásák követeli Brüsszel << hogy:

Amikor rákérdeztem azt mondták: a kettőnek nincs köze egymáshoz

De ha már Varga. Három hete arról beszélt, hogy nagyon nagy megszorítások jönnek.

Varga Judit igazságügyi miniszter is részt vett az Országos Bírói Tanács (OBT) június 13-i ülésén, hogy beszámoljon az új kormány prioritásairól és válaszoljon a bírók kérdéseire.

A Magyar Narancs az ülés jegyzőkönyvére hivatkozva azt írja, amikor a miniszter az igazságügyi alkalmazottak béremelésére reagált, azt mondta: „a költségvetés az most abszolút az egész európai gazdasági recesszióra figyelemmel született meg, tehát


nagyon nagy megszorítások vannak benne

Varga Judit szavait Gulyás Gergely hazudtolta meg, a Fideszes politikus szerint ugyanis

Nem ismeri a megszorítás kifejezést a kormány, szemben a baloldallal

Nagyon nagy bajban van tehát a kormány és elsősorban a saját hibás politikájuk miatt és most ez a kormányválság úgy tűnik kezelhetetlen méreteket kezd ölteni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top