Politika

Halálos versenyfutásban Orbán – összeomlás előtt a NER, a sajátjai fojthatják meg Orbán hatalmát

thepost.hu

Vasárnapi publicisztika a BalraMagyartól.

Szépen csendben, pillanatról-pillanatra egyre közelebb a bukás. Most nézzük meg azt, hogy hogyan állnak össze a kirakó darabjai, amely az orbáni rendszer bukásának nagy képét teszi ki.

Mindannyian tudjuk, hogy az Orbán kormány vesztét egy valami okozhatja, mégpedig az hogy ha elfogy a kormány szerencséje. Mert beszéljünk nyíltan, piszok nagy mázlija volt eddig a miniszterelnöknek és csapatának.

Mit értünk pontosan ez alatt a szerencse alatt?

Pontosan azt, hogy a Fidesz nem találkozott olyan külső körülménnyel, ami a legutóbbi baloldali kormányok vesztét okozta.

Az elmúlt 10 évben tagadhatatlanul kimondhatjuk a világgazdaság pénzügyi jóléte volt az, ami pályán és hatalomban tudta tartani Orbán rendszerét.


Enélkül nem stabilizálódott volna ez a rendszer soha. Olyan jellegű gazdasági kihívásokkal pedig egyáltalán nem kellett szembenéznie az Orbán kormánynak, mint bármelyik baloldali kormányzásnak Horn Gyulától Gyurcsány Ferencig.

Most pedig az van, hogy összetéveszthetetlenül gyülekeznek a válság jelei, gyorsvonatként száguld szembe az összeomlás

Elég megnézni a boltokban elszabadult árakat, az üzemanyagárakat és önmagában a járványhelyzet okozta instabilitást a munkaerőpiacon.

Most fog bebizonyosodni az igazán, hogy eddig nem jó kormányzásról, pusztán szerencséről volt szó.

Ami elsősorban Európa gazdasági fellendülése volt a 2009-es válság után.

A magyar tragédia az – és ezen a ponton állított saját magának csapdát Orbán – hogy ezzel a pénzbőséggel csupán visszaélt, nem pedig kihasználta a történelmi lehetőséget hazánk jobb helyzetbe hozásához.

Nem történt semmi lényegi és érdemleges kormányzati lépés például a kilátástalan élethelyzetek felszámolására, vagy a családok tartalékainak feltöltésére azon túl, hogy hitelekbe kergették az embereket.

Az elszabaduló árak és a küszöbön álló egészségügyi-gazdasági válság pedig megérkezett.


Mindez a társadalmi felismerés egy olyan környezetbe fogja érni Orbánékat, amikor fej-fej mellett állnak az ellenzéki erőkkel, sőt!

Az ellenzék már egy picit el is húzott a kormány mellett.

És bár mesterségesen még alacsonyan tudják tartani a rezsi árakat, az üzemanyagárakat is valami elképesztően magasan de befagyasztották, ez egyértelműen egy gazdasági összeomlás előszele.

600 Ft környéke az étolaj, túl van a 400 Ft-on a kenyér ára, 300 Ft környéke a liszt.

Ezek oly mértékű terhek a lakosságra amelyet nem tud kompenzálni egyszeri 80 000 Ft-al vagy hiteltörlesztési moratóriummal.

Ez egy olyan fojtogató mikroklíma az emberek számára, ami nagyon sokaknál felkapcsolja a villanyt.

A FIDESZ gazdaságpolitikusai pedig tudják, most halálos versenyfutás van az idővel.

El tudják-e húzni a válság és az összeomlás észlelését a választásokig, vagy a magyar társadalom sokkal előbb szembesül azzal hogy mindez az elmúlt tíz év gazdasági berendezkedésének következménye.

Emellett pedig elindult a Fidesz bomlásának folyamata is. Minél erősebben szorítja Orbán a markát annál több ember csúszik ki az ujjai között.

Ne tévedjünk, a NER nem hithű elkötelezett emberekből áll, sokkal inkább olyanokból akik meglátták hogy a politikai erő gazdasági kreditekre váltható.

Abban az esetben azonban, hogy ha a gazdasági válság nyomán meginog a Fidesz politikai stabilitása, senki nem lesz olyan önfeláldozó és hithű, hogy továbbra is az Orbán rendszer támogatója maradjon.


Vagyis azzal kell szembenézni Orbánnak, ahogy egyre sűrűsödnek az Orbán rendszer bukását előidéző körülmények, a gazdasági klientúra amit kiépített ez a hatalom, egyre inkább válik semmivé, legalábbis a Fidesz számára.

A fő kérdés tehát az, hogy ez a fajta politikai leépülés lesz-e a gyorsabb és jön szembe gyorsvonatként a választás előtti kiábrándulás, vagy képesek lesznek elhúzni a válság észlelését a választások utánra.

Egy biztos. Magyarok milliói hamarosan egy rémálomban találhatják magukat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top