Politika

DK: Elég volt! Vonják vissza a fideszes talpnyalók és a gazdájuk brutális fizetésemelését!

Amíg a magyar családok szenvednek a kormányzati adóemelések, a megszorítások és a rezsiemelés miatt, addig a válság felelősei megemelték a saját fizetésüket – jelentette ki szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője.

Hozzátette: Így emelkedett az államtitkárok, a miniszterek, és természetesen a miniszterelnök fizetése is. 16 államtitkár fizetését például több, mint 50%-kal emelték meg, nem sokkal azután, hogy nagyképűen kijelentették, a kormány magán spórol leginkább.


A Demokratikus Koalíció követeli, hogy vonják vissza a fideszes talpnyalók és a gazdájuk brutális, irreális, és teljesen indokolatlan fizetésemelését! Amikor a nép szenved és nélkülöz, akkor nem lenne szabad egyetlen politikus vagy állami vezető fizetését sem megemelni, ahogy ezt Orbánék tették most.

“Elég volt a pofátlan fideszes osztogatásból, mert miközben ők egyesével milliókat talicskáznak haza havonta, addig a magyar családokat orbáni megszorítások, adóemelések, infláció és rezsiemelés sanyargatja. Ez pedig nem mehet így tovább, véget kell vetni a lopás korszakának!” – zárta közleményét Kálmán Olga.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top