Politika

Vége a dalnak? – Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje

thepost.hu

Ezt nem láttuk jönni.

Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti kihallgatását kezdeményezte Völner Pál bukott államtitkár ügyvédje – értesült a 24.hu.

Papp Gábor a 24.hu-nak megerősítette, hogy másfél hete indítványozta Varga Judit kihallgatását, amire azért van szükség, mert a korrupcióval meggyanúsított védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amikre szerinte kizárólag Varga válaszolni. Egyben – tette hozzá – igazolni tudná Völner írásban tett vallomásának állításait.


Papp elmondta: olyan kérdésekről van szó, mint például hogy az Igazságügyi Minisztériumban, illetve a tárca alá tartozó intézményekben kit miért neveztek ki, vagy váltottak le a posztjáról. Erre nyilvánvalóan a miniszter tudna válaszolni – mutatott rá az ügyvéd.

A védő úgy fogalmazott, álláspontja szerint „megkerülhetetlen” Varga Judit tanúkénti kihallgatása, amelyen a büntetőeljárásról szóló törvény szerint ő is jelen lehet mint Völner ügyvédje.

Papp azt is elmondta, egyelőre nem kapott értesítést az ügyészségtől, hogy indítványának megfelelően kihallgatják-e a minisztert.

A 24.hu szerint mindez azért is érdekes, mert a 83 millió forint kenőpénz átvételével gyanúsított Völner Pál ügyét eddig a kormány és Varga Judit is úgy kezelte, hogy az csakis a volt államtitkárra és a nyomozóhatóságokra tartozik.

Az igazságügyi miniszter elvétve szólalt meg az ügyben, akkor is nagyon szűkszavúan. Legutóbb a parlament igazságügyi bizottságának meghallgatásán kérdezték, akkor csupán annyit mondott: „Az elsődleges feladatom az volt, hogy biztosítsam a léket kapott hajó vezetését.”

A felelősségével kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a büntetőeljárással kapcsolatban az ügyészség az illetékes.


A Völner Pál ügyvédje által említett kérdések – amelyekben Varga Judit tanúvallomására számítanak – azért figyelemre méltók, mert az ügyészség szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott az államtitkárnak azért, hogy Völner a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja.

Méghozzá úgy, hogy államtitkárként és miniszterhelyettesként pozícióját és tekintélyét az minisztériumban dolgozó hivatalos személyeknél felhasználva elérje, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke informálisan támogatott.

Feltehetően ezeknek a kinevezéseknek a hátteréről kérdeznék tanúként Varga Juditot.

(24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top