Eltűnt pár milliárd.
A 24.hu információi szerint az adónyomozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Veszprém megyei központjába idézték be, és ott az elmúlt hetekben egyenként ki is hallgatták a badacsonytomaji önkormányzat valamennyi jelenlegi és előző ciklusbeli képviselőjét. A kihallgatás-sorozat az országgyűlési választás után, április 5-én kezdődött, és közel két héten át tartott.
Az adóhatóság
a 2,4 milliárdos Tátika-projekt
szabálytalanságait vizsgálja.
Badacsonytomaj 2018-ban, az előző önkormányzati ciklusban kapott pénzt arra, hogy az egykori Tátika étterem ’60-as évekből származó, nemrégiben műemlékké nyilvánított betonépületét és a környező tóparti sétányt felújítsa. A pályázati kiírás szerint a fejlesztéssel két év alatt, 2020 őszére kellett volna elkészülni, csakhogy a munkálatok annyira megcsúsztak, hogy még idén év elején is csak a bontási munkáknál tartott a beruházás, azóta pedig le is állt.
A projekt miatt először a Közbeszerzési Döntőbizottság marasztalta el az önkormányzatot. A 2020-as határozat 6 millió forintos pénzbüntetést szabott ki az önkormányzatra, mert Krisztin N. László polgármester a pályázati pénzből a település jegyzőjének és több városházi alkalmazottnak
milliós nagyságrendű összegeket
fizetett ki projektmenedzsment címén, miközben a beruházásnak volt saját projektmenedzser-cége. A GINOP-pályázatból indított projekt intézésére 2019-ben maga Krisztin polgármester kötött szerződést egy, a feladatra kiválasztott vállalkozással, az Önkormányzati Fejlesztési- és Projektiroda Kft.-vel (ÖFP).
Az önkormányzat jegyzője, Wolf Viktória, akinek 5,5 milliós szerződése volt nyomozás alatt álló projektben, tavaly nyáron jelentette be, hogy felmondott Badacsonyban, de távozott a hivatalból Krisztin polgármester pályázatokért felelős munkatársa is.
A nyomozóhatóságot eredetileg a polgármester korábbi helyettese, Orbán Péter kereste meg (ő egyébként a 2019-es önkormányzati választáskor indult a polgármesterségért, de 63,5:35,5 százalék arányban alulmaradt). Az egykori alpolgármester, aki 2014 és 2019 között töltötte be a posztot, két éve tett feljelentést a rendőrségen, majd az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának, az OLAF-nak is jelezte, hogy szerinte gondok vannak a település legnagyobb költségvetésű projektjével.
A bejelentés nem volt hatástalan: az OLAF emberei tavaly helyszíni ellenőrzésen jártak a badacsonyi városházán, a magyar vizsgálatot pedig a NAV vette át a rendőröktől. Az adónyomozók 2021 júniusában jelentek meg a polgármesteri hivatalban, és egyúttal házkutatást tartottak Krisztin N. László otthonában is. A hírek szerint a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága akkoriban már költségvetési csalás gyanújával vizsgálódott.
Laposa Bence, az önkormányzat korábbi tagja a 24.hu-nak megerősítette, hogy képviselőtársaival együtt őt is kihallgatták Veszprémben. Az ismert borász azt mondta, az adónyomozók arra voltak kíváncsiak, hogy a testületnek volt-e tudomása az összességében több tízmilliós pénzosztásról, illetve azt kérdezték, hogy született-e olyan önkormányzati döntés, amely felhatalmazást adhatott a projektmenedzseri szerződések megkötésére.
Laposa közölte, a képviselők mindkét kérdésre nemmel feleltek, ő pedig azt is elmondta a nyomozóknak, hogy személy szerint fájlalja, hogy olyan időszakban játszották ki a testületet, amikor úgy tűnt, nagyon egységes a csapat, és mindenki időt, energiát nem kímélve igyekszik hozzájárulni a fejlesztések megvalósításához.
Az ügy szerteágazó vizsgálatáról nemrég a 4200 tagú badacsonyi Facebook-csoportban is jelentek meg információk. Az ÖFP Kft. ügyvezető igazgatója, aki a jelek szerint maga is részt vett a hatósági meghallgatásokon, egyértelműen Krisztin polgármestert tette felelőssé a kialakult helyzetért.
Olyan dolgokat, amelyek Badacsonytomajon láttak napvilágot, sehol máshol nem tapasztaltam. Szégyent hozott Krisztin a településre és mindenkire, akivel együtt dolgozott a kérdéses projektekben. Nem elég, hogy a saját maga és a volt jegyzője ostobasága miatt több embert magukkal rántottak a sárba, de még a saját testületét, és kollégáit is átdobta a palánkon
– írta Vörös Adrienn a BBB-csoportban, hozzátéve, hogy „olyan nevek kerültek a NAV nyomozók látókörébe, olyan nevek várnak tisztázásra”, akiknek nem szabadott volna az ügybe keveredni.
A Veszprém megyei 3-es választókörzetben a parlamenti választások előtt a kormánypárt lecserélte a korábbi országgyűlési képviselőjét. A Fidesz Fenyvesi Zoltán helyett Navracsics Tibor indította a Tapolcát, Ajkát és Sümeget is magában foglaló körzetben. A döntésben állítólag szerepe volt annak is, hogy Badacsonytomajon egymást érték a botrányok és a vizsgálatok, Fenyvesi pedig közismerten jó viszonyt ápolt a település polgármesterével.
Az ügy politikai hatását alátámasztja, hogy Badacsonytomajon április 3-án végül az ellenzék több szavazatot kapott, miközben Navracsics jelentős többséggel, 50,7-44,5 százalékos aránnyal nyerte a körzetet Rig Lajos ellenzéki jelölttel szemben.
(via 24.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.