Politika

Orbán szégyene: Az egyetemi diplomaosztón Orbán bűneire figyelmeztették a végzősöket

thepost.hu

Az oktató szerint Magyarország beteg.

Magyarországi diplomaosztón aligha mondtak eddig olyan kemény beszédet az ország állapotáról, mint amit Jaksity György közgazdász olvasott fel a Budapesti Corvinus Egyetemen.

A rövid bevezető után rögtön rátért a lényegre, arra hogy milyen állapotban is van jelenleg Magyarország.

„Hogy liberális vagy éppen illiberális egy demokrácia, az ízlésbéli kérdés. Az viszont, hogy valóban demokrácia vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokrácia, bizony, elég nagy különbség. Magyarország nem annyira illiberális, mint ildemokrácia. Vagy még inkább az angol beteg szó jelentésével élve ill demokrácia.”

– mondta.

„Igen,

Magyarország beteg,

a szó minden értelmében véve. Nincs funkcionáló, a kormányt elszámoltatni képes ellenzéke, az ország nagy része számára hozzáférhető szabad sajtója, elakadt a hatalmi ágak szétválasztása, a kelet-európai reformok úttörőiből mára az Európai Unióhoz legkevésbé felzárkózó ország lettünk, az európai uniós támogatások legmagasabb szintje ellenére.


A közgazdász szerint az egészségügyi mutató elszomorítóak, az oktatási rendszer pedig lesüllyedt. Jaksity számára különösen keserű az ország sorsa, mert a 80-as években még hitt a rendszerváltásban, és társaival együtt egy jobb országért küzdöttek.

“Sajnos nem ez lett a követendő példa. A leggazdagabb magyarok jelentős része egykori állami vagyon romjain vagy a jelenlegit megcsapolva és EU-s támogatásokkal felturbózva éli felhőtlen vagy még inkább felelőtlen életét. Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése.”

(via 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top