Politika

Hatalmas botrány az Orbán-bánya falujában: 80 milliónál is többet sikkaszthattak Gánton

thepost.hu

Három emberre börtönt kért az ügyészség.

Minősített sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három emberrel szemben a Bicskei Járási Ügyészség, amely letöltendő börtönt kért az elkövetőkre — tudta meg a 24.hu a Fejér Megyei Főügyészségtől.

A gánti önkormányzatot 2019 őszén alaposan átvilágították, a revizor pedig olyan számlákra és jelekre bukkant, melyek miatt a település képviselő-testülete feljelentést tett.

Úgy tűnt ugyanis, hogy valakik alaposan megcsapolták annak a 800 fős falunak kasszáját, amelyet a szélesebb nyilvánosság idősebb Orbán Győző bányája miatt ismer.

A sikkasztás gyanúja miatt indított nyomozás 2020 nyarán már folyt, amikor az akkori fideszes polgármester 11 év után hirtelen lemondott posztjáról.

A távozó Spergelné Rádl Ibolya 2020 szeptemberében azt állította a 24.hu megkeresésére, hogy nem tud a nyomozásról, noha amúgy a 2019-es ellenőrzés során maga a testület tett feljelentést. Sőt, a gánti testületi ülésen 2020 nyarán elhangzott:


“az önkormányzatnál lebonyolított 2019. évi belső ellenőrzés számos gazdálkodási hibát,

a számviteli fegyelem megsértését,

jogalap nélküli kifizetéseket,

sikkasztás bűncselekmény gyanúját állapította meg.

A belső ellenőri jelentés alapján a képviselő-testület gazdálkodási biztonság felelősségi körében eljárva, ismeretlen tettes ellen feljelentéssel élt. A rendőrségi nyomozás jelenleg is zajlik.”

A lap megjegyzi, a testületet ekkor még Spergelné vezette.

A lap 2020 októberében megszerezte a revizori jelentést is, melyből az derült ki, hogy az ellenőr négy napig nézte át a 2018-as, 2019-es számlákat és dokumentumokat, és kisebb-nagyobb szabálytalanságokat talált.


Előfordult, hogy egymillió forintot fizettek ki készpénzben egy kft. részére; amely gyakorlat – írja a jelentés – teljesen szabálytalan.

Volt olyan is, hogy 773 ezer forintot kivittek a bankból, és csak egy hónap múlva tették be a falu kasszájába. Egyszer 550 ezer forint három hét után került oda. Ez – ahogy a jelentés is hangsúlyozza – szintén szabálytalan.

Kiderült, hogy “a pénztárból felvett előlegek, több százezer forint több esetben, hosszabb ideig az előleget felvevő birtokában volt, azt nem használta fel, s a 30 napos határidő lejárta előtt a pénztárba visszahelyezte, és aznap előlegként egy másik nagyobb összeget vett fel”.

Ennél azonban súlyosabb esetek is történtek.

Két – összesen 450 ezer forint értékű – számla kifizetésekor arra jutott az ellenőr, hogy azok minden bizonnyal hamisak.

A revizori jelentés az akkor még hivatalában lévő fideszes polgármesterrel, Spergelné Rádl Ibolyával kapcsolatban elég egyértelműen és elmarasztalóan fogalmazott:

“2019 júniusában például 300 ezer forint fizetési előleget vett fel, erről azonban nem született testületi határozat, sőt a jegyző sem tudott róla, így az összeg »kifizetése teljesen szabálytalan volt«”.

A polgármester máskor 428 ezer forint jutalmat vett fel szabálytalanul.

Ezen túl több százezer forintos prémiumot osztott a pénzügyi előadónak, valamint az igazgatási ügyintézőnek, de ezt az utalást – fogalmaz a jelentés – “a polgármester önhatalmúlag nem tehette volna meg”.

A polgármester és az előbb említett két dolgozó együtt összesen 1,12 millió forintot vett fel egy klímaszemléletet formáló projekt kapcsán, csakhogy ez az összeg “előirányzat nélkül, szabálytalanul került kifizetésre. Az önkormányzattól a vizsgálatban résztvevő szakértő kérte, hogy bocsássák rendelkezésére a teljes beadott dokumentációt, amit az önkormányzat nem tudott átadni”.

Az is kiderült, hogy az említett pénzügyi előadó több rendezvényen hangosítást végzett. Futóversenyen, bányásznapon: ezért több mint 200 ezer forintot kapott – a jelentés szerint – “szabálytalanul”.

A revizori jelentés ugyanakkor abból a szempontból nem mindig fogalmazott egyértelműen, hogy mikor és ki vette fel a pénzt. Az viszont megállapítható, hogy ez többször maga a polgármester volt, illetve olykor a csákvári pénzügyi előadó, Cs. Károly lehetett.

A lap megkereste a Fejér Megyei Ügyészséget, hogy a három vádlott közt van-e a korábbi polgármester Spergelné Rádl Ibolyá, de erre személyiségi jogokra hivatkozva nem válaszoltak. Annyit írtak:

“a két elkövető a gánti önkormányzatnál dolgozott, illetve tisztséget töltött be”.

Hozzátették: egyikőjük esetében 2017 és 2019 között közel


14 millió forint összegű sikkasztás történt az önkormányzat sérelmére,

illetve a vád tárgyát képezi 2020 áprilisától júniusáig terjedő időszakban további 1,7 millió forint összegnek egy egyesülettől történő elsikkasztása is.

A másik elkövető a 2016 és 2019 októbere közötti időszakban házastársa tudtával közel

69 millió forintot sikkasztott el az önkormányzat számlájáról.

Az ügyészség hangsúlyozta: a nyomozás befejezéséig a kár egyik esetben sem térült meg.

(24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top