Politika

Riasztó: Húsz éve nem tapasztaltak ekkora mértékű drágulást Magyarországon a nyugdíjasok

nyugatifeny.hu

A tervezettnél magasabb nyugdíjkorrekcióra lesz szükség.

Amióta külön mérik a nyugdíjas fogyasztói kosár szerinti áremelkedést, még sohasem találkoztunk ilyen magas adattal — írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésére hivatkozva.

A dokumentum szerint júliusban a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző év azonos időszakához képest

113,8 százalék volt, ez a legmagasabb 2002 januárja óta.

Az elmúlt húsz és fél évben az eddigi rekord 112,4 százalék volt, melyet 2007 márciusában regisztráltak.

A KSH elemzése szerint az általános és a nyugdíjasokra számított fogyasztóiár-index eltérésének alapja a fogyasztási szerkezetben levő különbség. A gyerekgondozással kapcsolatos cikkek, az iskolai, óvodai eszközök nincs benne és az ehhez köthető szolgáltatások nem szerepelnek benne, ahogy a ruházkodás és a tartós fogyasztási cikkek is kevesebb részt tesznek ki. A gyógyszerek esetében a nyugdíjasoknál 5,8 százalék a súlyozás, amely az átlagos indexben csak 2,7, de az élelmiszerek és a háztartási energia részaránya is magasabb.


A NyugdíjGuru arról írt, hogy a tervezettnél magasabb nyugdíjkorrekcióra lesz szükség, ha a január–augusztus között mért nyugdíjas infláció éves mértéke meghaladja az általános fogyasztóiár-növekedést.

(vg.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top