Politika

Családok, nyugdíjasok fognak télikabátban fagyoskodni a fűtetlen lakásaikban” — A brutális, dupla gázáremelés visszavonását követeli ….

thepost.hu

Kálmán Olga nagyon kiakadt.

A Technológiai és Ipari Minisztérium közleményéből derült ki, hogy a fűtési szezon felpörgésekor, újabb gázáremelést fog végrehajtani a kormány –ismertette Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője kedden.

Hozzátette: nem elég, hogy már szeptemberben is hétszeres gázárat, vagyis 732 forintot fogunk fizetni köbméterenként, ez októbertől tovább fog emelkedni 752 forintra.

Kálmán Olga hangsúlyozta:

a Demokratikus Koalíció elutasítja a dupla gázáremelést,

szerintük a miniszterelnök ezzel duplán is átverte a magyarokat. Hiszen azt hazudta, hogy marad a rezsicsökkentés, ehhez képest két gázáremelést is végrehajtott a kormány a tél megérkezte előtt.

Kálmán Olga a DK nevében azt követelte, hogy a kormány még most vonja vissza a rezsiemelést, mert lehet, hogy Orbán Viktor az 5 millió forintos havi fizetésével meg se fogja érezni a gázár hétszeresére emelését,


a magyar családokra viszont a legsúlyosabb csapást mérte a rezsiemeléssel.

Kálmán hangsúlyozta: a magyar családok ötöde sem fog beleférni a kormány által átlagfogyasztásnak hazudott limitbe, így sok ezer család, nyugdíjas kényszerülhet arra, hogy fútetlen lakásban, télikabátban vészelje át a telet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top