Politika

Megkongatta a vészharangot az LMP: Veszélyben Magyarország ivóvízellátása (+videó)

nyugatifeny.hu

80 százalék felett van a kockázatos minősítésű vízrendszerek aránya.

Kaotikusnak nevezte a víziközműrendszerek kezelésével kapcsolatos kormányzati elképzeléseket keddi online sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt, az LMP politikusa, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, aki szerint

veszélyben van Magyarországon az ivóvízellátás.

Az ellenzéki politikus közölte: a kormányzat az ágazat problémáinak megoldása helyett zsarolással akarja állami kézbe venni a több ezer milliárd forint értékű hálózatokat, azzal fenyegetve, hogy ellenkező esetben nem ad forrást a működtetéshez.

“A kormány azt kockáztatja középtávon, hogy instabil, megbízhatatlan lesz az ivóvízellátás”


— fogalmazott Keresztes László Lóránt, kiemelve, hogy 2010-ben e területen nehéz örökséget vett át a kabinet, ám azóta, a forráshiány miatt,

gyorsuló ütemben romlik a hálózat állapota.

Mint ismertette, ma már

  • 80 százalék felett van a kockázatos minősítésű vízrendszerek aránya,
  • 22 százalék az átlagos hálózati veszteség, vagyis az a vízhányad, amely a rossz minőségű csövek miatt elfolyik,
  • ez pedig évi 30 milliárd forint veszteséget jelent.

Hozzátette, a következő 15 évre 3 ezer milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a legfontosabb közszolgáltatást Magyarországon fenn lehessen tartani,

ezért évi 150-200 milliárd forint pluszforrásra van szükség a rendszerben.

Az LMP politikusa hangsúlyozta: nemzeti, de nem állami, hanem önkormányzati kézben kell tartani a víziközműveket, hiszen a települések látják át a legjobban és oldhatják meg leghatékonyabban a kapcsolódó feladatokat.

Videó:


(MTI / LMP/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top