Sok sebből vérzik a paksi beruházás.
Múlt héten csütörtök este jelent meg arról egy kormányrendelet, hogy engedély nélkül dolgozhatnak a harmadik országbeli állampolgárok a paksi beruházás fő- és alvállalkozóinak. A rendelet szerint a Magyarország területén végzett munka esetén nincs szükség engedélyre:
“A törvény alapján meghatározott fővállalkozó, vagy annak a törvény alapján meghatározott alvállalkozója általi – a beruházással összefüggésben történő – magyarországi foglalkoztatásához, ideértve a munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is”.
Ez az előbbi pont nem nevez meg konkrét beruházást, de egy másik igen: a Paksi Atomerőmű két új blokkjának “tervezésével, beszerzésével, létesítésével, üzembe helyezésével, valamint az üzemeltetésre történő előkészítésével” összefüggő külföldi munkaerő-foglalkoztatással kapcsolatos eljárásban
a megyei kormányhivatalnak sem kell szakhatóságként részt vennie.
“Egy csütörtök este közzétett kormányrendelet szerint engedély nélkül dolgozhatnak az EU-n és Európai Gazdasági Térségen kívüli külföldi állampolgárok a paksi beruházás fő- és alvállalkozóinak” — hívta fel a figyelmet közleményében Kordás László, a DK országgyűlési képviselője hétfőn.
“A Demokratikus Koalíció választ vár arra,
mi indokolja, hogy a külföldi munkavállalók engedély nélkül dolgozhatnak a paksi beruházásnál?
A Paks II beruházás eleve több sebből vérzik, és az is erősen aggályos, hogy
engedély nélkül foglalkoztathatnak dolgozókat egy ilyen beruházásnál.
Ezért is várunk választ erre a kérdésre, Orbánék ugyanis tévesen azt képzelik, hogy minden szabályt áthághatnak egy pár soros rendelettel”
— hangsúlyozta a politikus.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.