Találó hasonlat.
Hétfőn Palkovics László indoklás nélkül menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét is, miután a szombat estére jósolt viharok nem érkeztek meg.
Az OMSZ vezetőinek kirúgása miatt kemény hangú közleményben tiltakozott a szervezet számos vezetője az OMSZ hivatalos Facebook-oldalán.
Szintén megszólalt az OMSZ elleni támadásról Kemenesi Gábor biológus, víruskutató, aki a koronavírus-járvány idején az egyik legtöbbet szereplő szakértő megszólaló volt a magyar médiában. Kemenesi Twitteren írt arról, hogy
„a mindenkori politika magára hagyta az értelmet és a suttyóságra épített, itt sosem volt cél értelmes társadalmat építeni, a rettegő/gyűlölködő/függő könnyebb játszótér a politikusnak. Ennek kedvez a mostani OMSZ ügy is, akik nem értik mi az a 80% valószínűség most ünnepelnek.”
Mint fogalmazott, az OMSZ vezetőinek kirúgása a szakmaiság és tudomány elleni támadás is, amelynek a spektruma jóval túlmutat a mostani ügyön. Példaként említette a vakcinák esetét, ahol szintén valószínűségeket kellene felfognia a társadalomnak.
“Valószínűségeket kellett volna felfogni, de sosem láthattunk ilyet, a vakcináknál is a politikában, bevált’ karakterre építést választották. MB arcát nézhettük számok, tudományos adatok közlése nélkül, azt sem az értelemre építették. Ezek mind olyan momentumok és eljárások amik hosszú távon is lejtmenetre és a haszonleső politika számára kiszolgáltatottá, a populizmusra fogékonnyá teszik a társadalmat. Közben nem meglepő, hogy virágoznak a
vírustagadó, konteó – és hátterhatalomhívő
mozgalmak. Értelmiségiként és értelmes emberként igazi szenvedés ezt megélni, ugyanakkor nagyon nagy a felelősség is, hogy ez mihamarabb változzon. Szerintem a legfontosabb, hogy nem szabad csendben maradni, ki kell mondani ha valami rossz. Az OMSZ kirúgási ügy rossz, nagyon rossz.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.