A kutatók megkongatták a vészharangot.
Egy két évig zajló kutatás alapján, a napokban elkészült, de még nem publikált tanulmány szerint a hivatalos tűzifa-statisztikákből hiányzik évente
harminc-negyven
százalék elégetett tűzifa, sőt egyes években ez ötven százalék is lehet.
Emiatt is aggódnak a kutatók a hazai erdőkért, mert úgy liberalizálta a kormány a fakitermelést, hogy évek, sőt évtizedek óta nincsenek pontos statisztikái a hazai erdőgazdálkodásról.
Felelőtlennek nevezte azt a kormányzati intézkedést Szajkó Gabriella, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) kutatója, amellyel a kabinet a fakitermelést ösztönözné.
Óriási eltérések vannak a kitermelési és a felhasználási adatok között: ha jó a tűzifa energiacélú felhasználására vonatkozó adat, akkor nem jók a tűzifaforrás-oldali adatok, és fordítva, ha helyesek a tűzifa- és egyéb energetikai célú szilárdbiomassza-termelési adatok, akkor baj van a biomassza energiacélú felhasználására vonatkozó adatokkal.
A kormányhivatalok erdőfelügyeleti osztályai hagyják jóvá a megtermelt és kivágott famennyiséget, adnak engedélyt tarvágásra, ellenőrzik az erdőgazdálkodókat a műveleti lapok alapján, ezekből jelentik a központi adatbázisba a kitermelési adatokat. Az EUTR hatóságnál szisztematikus adatbázis nem készül a piacra kerülő tűzifa mennyiségéről és eredetéről, a bejelentési kötelezettségek alapján csak eseti ellenőrzést végeznek.
„A hiányzó famennyiséget nem lehet illegális kivágásnak minősíteni, csupán azt lehet kijelenteni, hogy papírok nélkül távoznak az erdőből. Mi a kutatás során nem igazolható módon hiányzó készletként hivatkozunk erre a tűzifamennyiségre, és elemeztük a lehetséges adminisztratív és módszertani problémákat.”
– mondta Szajkó Gabriella.
A kutatók valószínűsítik, hogy jelentős lehet az a famennyiség, amely az erdőterületeken kívül termelődik az országban. Fakitermelő vállalkozásokkal folytatott interjúikból az derült ki, hogy komoly mennyiségű tűzifa kerül nem erdő besorolású területekről a piacra.
Ebben persze közrejátszik a papír nélkül értékesített tűzifamennyiség is, miután a tűzifára 27 százalék áfa rakódik. Ha nincs számla, nincs áfafizetési kötelezettség sem.
„Ez szociális kérdés. A háztartások jövedelme alapján azt látjuk, hogy a legszegényebbek esetében – az alsó két jövedelmi decilis – a háztartások ötven-hatvan százalékában jelen van a tűzifa. Ez egy magyar és egyben kelet-európai probléma”
– tette hozzá.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.