A kormánynak lépnie kell.
A pedagógus-szakszervezetek és az oktatási kormányzat közötti legutóbbi egyeztetés augusztus 10-én teljes kudarccal zárult.
A Pedagógus Szakszervezete (PSZ) szerint csak feltételes ígéretek hangzottak el, sem idénre, sem jövőre nem kaptak bérajánlatot Maruzsa Zoltántól.
Pedig a 45 százalékos béremelés az egyik legfőbb követelése a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a PSZ részvételével működő sztrájkbizottságnak.
Más követeléseknél is visszatáncol a kormány: míg korábban nyitottak voltak a kötelező óraszám 22-24-re mérsékelésére, az augusztus 10-i tárgyaláson ettől már visszaléptek.
Nagy Erzsébet, a PSZ országos választmányának tagja emlékeztetett, hogy a pedagógus-szakszervezetek tavasszal csak szüneteltették az oktatási sztrájkot, de be nem fejezték.
Ha addig nem kapnak megfelelő ajánlatot a kormánytól, a szakszervezetek már
ősztől újrakezdhetik a sztrájkokat,
és az eddigiek alapján a polgári engedetlenség keretében tavasszal megkezdett vadsztrájkok is folytatódhatnak a szakszervezeti megmozdulásokon kívül.
A kormány nem csak a tárgyalóasztalnál viselkedik így a pedagógusokkal, de a kommunikációban is ellenséges hangnemet üt meg.
Az Európai Unióhoz beadott EFOP-Plusz pályázatban a kormány azonban már a tanárokat sújtó problémákkal
kuncsorgott a pénzért.
Így kezdődtek nyáron a tárgyalások, amelyek azonban eredményt eddig nem hoztak, és vészesen közeleg a tanév kezdete.
„A két nyári sztrájktárgyalásos fordulóval felgyorsult a pályaelhagyás, miután a kormányzati hozzáállástól sokan besokalltak”
— nyilatkozta a Mércének Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke.
Törley Kata, a Tanítanék Mozgalom vezetője szerint már júniusban elhatározták a polgári engedetlenségi megmozdulások folytatását, amelytől csak akkor tekintenek el, ha szeptember 2-ig rendeződnek a bérek.
Ennek hiányában Törley szerint akár már
szeptember 5-től megkezdődhetnek
a szórványos munkabeszüntetések a különböző pedagógiai intézményekben.
Bár a szakszervezetek formálisan nem tudnak a polgári engedetlenség szervezésébe beszállni, Gosztonyi Gábor szerint ha bárkit aránytalan retorzió érne, az bátran fordulhat jogi segítségért a PSZ-hez.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.