Politika

Már nem csak rémálom: Itt a méregdrága, ezer forintos kenyér

nyugatifeny.hu

És még mindig nem állt meg az árnövekedés.

Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke az InfoRádiónak.

Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az ezer forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.

“A sütőipari vállalkozások munkájához szükséges termékek drágulása és a növekvő energiaárak miatt muszáj lesz érvényesíteniük a megnövekedett költségeiket az árakban”

– mondta Septe József.

Arra a kérdésre, hogy elérheti-e az

ezer forintot

a kenyér kilónkénti ára, a pékszövetség elnöke azt mondta: a pékek maguk határozzák meg – az önköltség alapján –, hogy milyen áron értékesítenek, nehéz erre pontos választ adni, ezzel együtt már most vannak olyan termékek, amelyeknek az ára eléri vagy meg is haladja ezt a határt, például a különleges kézműves, rozsos, magvas kenyerek esetében.

A várható drágulás mértéke több tényezőtől is függ: az alapanyagokon és munkabéren túl például attól is, hogy egy vállalkozás milyen energiaszolgáltatóval állapodott meg és főként mikor.

Septe József rámutatott, ha valaki akár csak egy hónappal korábban kötött le több évre az energiát, akkor ő várhatóan kedvezőbb helyzetben lesz annál, aki csak most készül erre. Mindazáltal úgy véli, hogy komoly árváltozások fognak bekövetkezni a sütőipari termékek esetében.


A Magyar Pékszövetség elnöke a hazai gabonát illetően hangsúlyozta: a következő aratásig a szükséges mennyiség megvan, tehát ellátási probléma nem lesz. Emellett a magyar alapanyagokból sincs hiány, így a hazai sütőipar területén nem lehet ok az aggodalomra a lakosság részéről.

Septe József szerint az más kérdés, hogy más iparághoz hasonlóan az sütőipari vállalkozások sem nyugodtak. Meglátása szerint a szakma „gyenge lábakon áll”, és nem minden cég fogja kibírni az elkövetkezendő egy-két évben a rájuk rótt terheket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top