Politika

Úgy tűnik, Varga Juditék rettegnek attól, ami ősszel jön – nem akármit posztolt

thepost.hu

Minden jel erre utal.

Legfrissebb Facebook-posztjában arról magyaráz Varga Judit, hogy szerinte a különböző válságok idején is jól helyt állt az Orbán-kormány, míg a “baloldal” (értsd: ellenzék) szerinte csak a felforgatásra képes.

Varga kitért rá, hogy szerinte jelenleg komoly “tétje van” annak, hogy ki vezeti az országot.

Varga Judit bejegyzését teljes terjedelmében idézzük alább:

“Nehéz éveken vagyunk túl. A Kormánynak a migrációs hullámok, a világjárvány, a háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt kialakult gazdasági nehézségek között is sikerült Magyarországot egyenesben tartania.


Az előttünk álló évtized sem néz ki felhőtlenebbül.

Veszélyes kihívások, bizonytalanságok és háborúk kora előtt állunk. Ilyenkor méginkább felértékelődik a politikai stabilitás és a hatékony, jól működő, céltudatos kormányzás szerepe.

Az erre való képességét a nemzeti oldal 2010 óta már többször is bebizonyította, a baloldal viszont hagyományaihoz híven csak széthúzásra, felforgatásra volt képes és a rövidtávú politikai érdekeiken kívül mást nem tartottak szem előtt.

Most valóban tétje van, hogy milyen vezetése van az országnak.

Magyarországnak azon az úton kell maradnia, amin 2010-ben elindult!


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top