Az áremelés és a csőd között választhatnak.
Amikor Gulyás Gergely miniszter július végén bejelentette az üzemanyagok ma is érvényes árszabályozását, azt mondta, hogy a 480 forintos garantált árat a magántulajdonú gépjárművekre, a taxikra és a mezőgazdasági erőgépekre, traktorokra tartják fenn.
Csakhogy mára kiderült, hogy a gyakorlatban ez egyszerűen nem igaz a mezőgazdasági gépek esetében. A valóság az, hogy azokkal a traktorokkal és más gépekkel, amelyekkel fizikailag be lehet állni egy kútra, tudnak rögzített áron tankolni, de csak az adott kút 20-50 literes vagy forintban megadott limitjéig. A kombájnokat és nagyobb gépeket azonban nem így tankolják meg – például mert
be sem férnének
a kútra – , hanem a telephelyre szállítanak nekik üzemanyagot. A július végi szabályváltozás óta azonban megszűnt ez a limitált áras kiszállítási lehetőség.
A jelenlegi rendszerben még azok a gazdák sem elégedettek, akiknek a traktorja képes kútnál tankolni. Az ő problémáikat jól foglalja össze egy komment Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökének fb-posztja alatt, amiben a fideszes politikus annak örül, hogy a mezőgazdasági erőgépek esetén fenntartják a 480 forintos árat:
Az maga az Agrárgazdasági Kamara is megerősítette a G7 kérdésére, hogy szerintük is csak töltőállomáson a jármű/gép tankjába töltve vásárolhatnak hatósági áron üzemanyagot a mezőgazdaság piaci szereplői.
“A jogszabály, ahogy a piacon értelmezik a szabályozást, illetve amit kommunikál a kormányzat, az egyáltalán nincs szinkronban”
– fogalmazott Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára.
A G7 szerint ebben a helyzetben 3 forgatókönyv képzelhető el a mezőgazdaságban:
Az agrártermelők megveszik piaci áron az üzemanyagot, a költségeket pedig beépítik az árakba
A cégek egy része bedől, vagy nem végzi el a munkákat a földeken, ami az előzőhöz hasonló módon inflációt is gerjeszt és áruhiányt is okoz.
Megpróbálnak trükközni.
(via 444.hu) |forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.