Politika

FRISS: Lemondott az állami lap főszerkesztője, mert Orbánék megszállták a folyóiratot

(kiemelt kép: hvg)

Mindenhez is értenek.

Lemondott posztjáról az Egészségfejlesztés folyóirat főszerkesztője, mivel megítélése szerint veszélybe került a szaklap függetlensége.

Vitrai József a Facebookon közölte lemondását, miután a Nemzeti Népegészségügyi Központ visszavonta a főszerkesztőtől azt a jogot, hogy ő hagyja jóvá megjelenés előtt a lapszámokat.

Vitrai megjegyzi, hogy az NNK korábban több alkalommal beleszólt a lapszerkesztésbe.

A volt főszerkesztő posztját változtatás nélkül idézzük:

LEMONDTAM FŐSZERKESZTŐI MEGBÍZATÁSOMRÓL


2016 tavasza óta láttam el az Egészségfejlesztés folyóirat főszerkesztői feladatait, de két hete kénytelen voltam felmondani, mert ismételten

veszélybe került a lap szakmai függetlensége.

A lapot a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK; illetve jogelődjei) adja ki, szerkesztősége döntően hazai egyetemek önkéntes szakértőiből áll.

Azután, hogy többször előfordult, hogy a kiadó az új lapszám előzetes megtekintése alapján egyes közlemények megváltoztatását igényelte, illetve egy esetben egy cikk megjelentetését megtiltotta, tavaly ősztől a szerkesztőség csak úgy volt hajlandó továbbvinni a lapot, hogy az NNK a főszerkesztőre bízta az új lapszámok jóváhagyását.

Az írásba foglalt, és aláírással „szentesített” jogot azonban néhány héttel ezelőtt az NNK visszavonta, ezért a főszerkesztői megbízatásomról lemondtam, és a szerkesztőségtől megváltam.

2016 óta az Egészségfejlesztés folyóirat a hazai népegészségügyben két szempontból is egyedülálló szerepet töltött be. Egyrészt nemcsak a népegészségügyi szakembereket, hanem a lakosság egészségének megőrzésében, fejlesztésében részt vevő, más szakterületeken dolgozó olvasókat is célba vett.


Így olvasóink között tudhattunk pedagógusokat, szociális szakembereket, határterületi kutatókat, oktatókat. A lap másik rendhagyó sajátossága a korszerű népegészségügyi ismeretek jelentős mértékű „importja”, amit a nemzetközi és hazai szakirodalomban megjelenő újszerű beavatkozásokat, programokat, illetve a modern népegészségügy elméletét bemutató cikkek, szakdokumentumok ismertetésével teljesített.

Ezt jelzi, hogy a 2016 óta megjelentetett 344 cikk háromnegyede máshol már leközölt írások magyar szakemberek számára történő ismertetése volt.

A folyóiratot szerkesztők munkáját a folyamatosan emelkedő olvasottság visszaigazolta. 2021-ben például a mindenki számára online hozzáférhető cikkek összefoglalóira 50 ezernél többször kattintottak, és a közleményeket több mint 35 ezerszer töltötték le.

Hogyan tovább?

Az Egészségfejlesztés azon szerkesztői, akik a hazai népegészségügy megújulását korszerű ismeretekkel kívánják támogatni, elhatározták, hogy egy új,

szakmailag független

népegészségügyi folyóiratot fognak alapítani.

A lapalapításról hamarosan tájékoztatást adunk az új folyóirat potenciális olvasói és támogatói számára.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top