Politika

Itt a vége: Nagy Márton bejelentette, kivégzi az árstopokat az Orbán-kormány

nyugatifeny.hu

Drága lenne fenntartani szerinte.

Nagy Márton volt az Inforádió szerdai Aréna című műsorának vendége, ahol a gazdaságfejlesztési miniszter kijelentette:

az árstopok “betöltötték a szerepüket“, ezért előbb-utóbb kivezetik azokat.

Az intézkedés jó volt, amíg átmeneti volt a helyzet, de ha állandóvá válik, akkor nem fenntarthatóak az ársapkák

— jelentette ki Nagy Márton.

A tárcavezető azt mondta, azért vezették be az árszabályozásokat, mert “ársokk” érte a gazdaságot, amit tovább súlyosbított a háború.

A miniszter szerint mérlegelni kell, hogy meddig tarthatók fenn az intézkedések, azonban megjegyezte, hogy az infláció még nem tetőzött.

Az élelmiszer- és a benzinárstop október 1-jéig, a kamatstop január 1-jéig marad érvényben a jelenlegi állás szerint. A politikus azt mondta, terveik szerint fokozatosan vezetik ki az árrögzítéseket.


Azt mondta, az árstopoknak “piactorzító” hatásuk van, ezért

nemsokára mindenkinek piaci árat kell fizetnie.

Érdekes, hogy eddig még arról volt szó, az árstopok fontosak és hatékonyak a magyar gazdaság szempontjából — úgy tűnik, a kormány azóta meggondolta magát.

(Inforádió nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top