Politika

Teljes káosz: Kétmilliós gázszámlát kapott egy pizzéria, horribilis összegeket hajt be az állam

nyugatifeny.hu

Megérkeztek az első rezsiszámlák.

Magyarok ezrei állnak tanácstalanul a drasztikus rezsinövelés miatt, és gondolkodnak azon, hogy vajon, hogyan fogják kifizetni a megemelt rezsiszámlákat. Ugyanis megérkeztek az első olyan számlák, amelyeken már a rezsinövelt árak szerepelnek. Ezekből kiderül, hogy egy hét augusztusi, már nem támogatott fogyasztás mennyivel drágább, mint az előtte lévő három hétben. Azonban senki sem érti, hogy hogyan jönnek ki ezek a számok, mire érvényesítik a gáz- és áramszolgáltatók a versenypiaci, és mire a rezsicsökkentett árat.

A 444-nek az olvasók el is küldték az első, már augusztusi fogyasztásra is vonatkozó gáz- és villanyszámláikat. Mint írták, rengeteg számlát kaptak, de leginkább mindenki értetlenkedve fogadta őket.

A kormányzat eddig sem ismertette egyértelműen, hogy hogyan működik majd az, hogy az “átlagfogyasztás” felett vezeti be a piaci árat a fogyasztóknak, vagyis havi 210 kW/h áram és 144 köbméter gázfogyasztás után jönne a piaci ár.


A beküldött számlákon viszont

már kevesebb mint 20 köbméter gázfogyasztásnál versenypiaci áron számolt a szolgáltató.

Volt olyan fogyasztó, akinek 19,35 köbméter havi gázfogyasztásnál az augusztus 1. utáni részt már teljesen piaci áron számolta el az MVM, másnak szinte ugyanekkora fogyasztás után az augusztusra eső két hetet ketté bontotta, durván az egyharmadát rezsicsökkentett áron számolta el, kétharmadát versenypiaci áron. Így sok fogyasztó nagyjából kétszer annyit fizet most a gázárt, mint tavaly ugyanekkor.

Itt egy példa egy különös gázszámlára:

Gulyás Gergely korábban azt mondta, hogy éves átlagfogyasztás alapján számolják majd ki a 144 köbméteres és 210 kWh-s fogyasztást, és ez alapján számláznak. De hogy ezt hogyan osztják le, és hogyan jön ki ebből, hogy már pár köbméter gázfogyasztás után is versenypiaci árat kérnek, azt nem közölte sem a kormány, sem az MVM.

Hozzá kell tenni, hogy ez még csak félhavi emelést jelent. Ha ugyanígy számolja majd az MVM a teljes szeptemberi fogyasztást, az már elég radikális növekedést jelent majd a fogyasztóknak.


A 444 által megkérdezett energiakereskedő szerint

sehogy sem jöhetne ki, hogy ekkora fogyasztásra már piaci árat kelljen fizetni,

tehát rosszul számolt az MVM. A szakértő szerint mindenképpen érdemes reklamálni az MVM-nél.

A lap tájékoztatása szerint olvasóiknak sikerült elérni az MVM ügyfélszolgálatot, és nagyon érdekes magyarázatot kaptak arra, hogy miért kellett kis fogyasztásra is piaci árat fizetniük: úgy tűnik, hogy a trükk a súlyozási kulcsban bújik meg. Egy szorzó szerint számolják ki a gázárat, attól függően, hogy a szolgáltatóval évekkel ezelőtt kötött szerződésekben mit jelöltek meg, mire használják a gázt: fűtésre, vízmelegítésre, főzésre, vagy vegyesen. Így ha valaki augusztusban csak a fürdővíz melegítésére használt pár köbméter gázt, de a szerződése szerint csak fűtésre van nála beállítva a szerződése, akkor a melegvízért többek kell fizetni.

Az ügyfélszolgálaton továbbá azt a tájékoztatást adták, hogy a súlyozási kulcs fontosságáról, megfelelő idő hiányában

sajnos nem tudták tájékoztatni a sajtót és a lakosságot.

A jelleggörbe fontosságáról viszont részletesen lehet olvasni az MVM oldalán, ami ezek szerint kevesebbet számít. Eddig, a rezsicsökkentett ár mellett nem is volt igazán fontos ez a szorzó, pár fillérrel befolyásolta csak az árat.

Az ügyfélszolgálatos az egyik érdeklődőnek azt javasolta, álljon át átalányfizetésre, azzal jobban jár. Másikukat pedig azzal próbálták nyugtatni az ügyfélszolgálaton, hogy legkésőbb 2023 augusztusi végelszámolásnál korrigálják a tévedéseket.

A Blikk közben arról írt, hogy a közösségi médiában már látszik, hogyan kaszálja le a kisvállalkozókat a rezsicsökkentés kivezetése. Érkeznek a magas rezsiszámlák, a vállalkozások pedig Facebookon megosztják azokat, többeknél a végleges bezárás lesz a következménye.


“Az eddigi 250-300.000 forintos gázszámlánk mostantól ~2.300.000 forint lesz!” — írta a szegedi Pizza Monkey, mellékelve a cég augusztus közepén kiállított gázszámláját. A kép alapján péntekig kellene befizetni a pénzt. Az eddigi 250–300 ezer forint helyett,

tehát 8–9-szeres a növekedés.

Mint kiderült, nincsenek egyedül, több cég is hasonló drámai bejegyzést közölt:



(444.hu / blikk.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top