Politika

Beköszönt a pokol a vendéglátósok számára: Az elmúlt 10-12 év legsötétebb időszaka következik

nyugatifeny.hu

Akár 40 százalékos létszámleépítés is érintheti a szektort.

Ha nem változik meg a jelenlegi szabályozás, a vendéglátóegységek nem fogják tudni túlélni a válságot — mondta Bíró László, az egyik legnépszerűbb romkocsma tulajdonosa az ATV híradójának.

Bíró László, ugyan még mindig törleszti azt a hitelt, amit a koronavírus elején vett fel, most mégis új hiteleket kell felvennie, hogy korszerűsíteni tudja a fűtési rendszerét. Mint mondta, enélkül egészen biztosan be kellene zárnia, de még ezzel együtt is kénytelen lesz elküldeni negyven alkalmazottját. A férfi 20 éve dolgozik a vendéglátásban, jelenleg 12 üzletet üzemeltet.

Elmondta, a romkocsmák rezsijét gyakorlatilag lehetetlen lenne kigazdálkodni a jelenlegi gazdasági helyzetben.

“Csúcsidőszakban, amikor tényleg fullon kellett fűtenünk, akkor 1 millió kétszázezer volt a havi gázszámlánk, ez most ilyen 10 millió környékére fog felmenni, ami a részünkről nem kigazdálkodható”


— mondta a Füge Udvar és az Udvarrom tulajdonosa. Plusz teherként még ehhez társul a villanyszámla, ami

az eddigi havi 700 ezer forintos összegről 2 millió forint fölé emelkedik.

“Az elmúlt évek legsötétebb időszaka várható most a számukra, mert még a járvány alatt felvett hiteleiket sem tudták visszafizetni”

— összegezte Bíró László, hozzátéve, januártól pedig lehet, hogy minden erőfeszítésük ellenére be kell zárniuk.

“Borzasztó nehéz ez a változtatás, ezt úgy fogalmaznám, hogy előremenekülünk. Újabb hitelt veszünk fel azért, hogy modernizáljunk egy fűtésrendszert, aminek így is magas lesz a költsége, és közben van egy csökkenő vendégszámunk. Ez menekülés. Előre”


— fogalmazott a tulajdonos, akinek több mint 100 alkalmazottja van a 12 üzletében. A drámai helyzet miatt viszont rengeteg alkalmazottját kell majd elbocsátania, hiszen a nyitvatartási időt is le kell csökkenteniük. Mint mondta, ez “legalább húsz-harminc, nagyon-nagyon rossz esetben

40 százalékos létszámleépítéssel fog járni”.

Videó:

(atv.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top