Politika

Így örült a Fidesz-média annak, hogy az Európai Parlament kimondta: Magyarország nem demokrácia

nyugatifeny.hu

Szerintük megint a magyar kormány győzött.

Beszámoltunk róla, hogy csütörtökön elfogadta az Európai Parlament a Gwendoline-jelentést, amelynek értelmében Magyarország nem demokrácia, hanem egy

“választási autokrácia hibrid rezsimmel”.

A jelentést az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel,

433 igen,

123 nem


és 28 tartózkodás

mellett fogadta el.

A Bizottság három magyar operatív program 65 százalékának elvonását javasolja,

ez összesen 7,5 milliárd euró veszteséget jelentene,

ez a harmada a Magyarországnak járó kohéziós pénzeknek. A büntetés élesítéséről a tagállamok kormányainak kell szavaznia.

Ugyanakkor a Bizottság azt is javasolja, hogy november 19-ig még várjanak a döntéssel, mert addig a magyar kormány érdemi reformokat hozhat.

Megnéztük, hogyan kommunikálják mindezt a kormánypárti sajtótermékek. Röviden: hatalmas sikerként. Bővebben mutatjuk alább.

Magyar Nemzet:


Origo:

Szintén Magyar Nemzet:


Demokrata:

Mandiner:

Szintén Mandiner:

Ripost:

888.hu:



Origo:

Magyar Nemzet:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top