Politika

Óriási támogatási programot jelentett be a kormány: több ezer fiatalnak küldenek pénzt a határon túlra

nyugatifeny.hu

Persze, az anyaországba nem jut.

Határon túli iskolakezdőket segít a kormány — közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. A közleményben idézték Latorcai Csabát, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkárát, aki hétfőn a felvidéki Tajtin a helyi magyar iskola hét kisdiákját köszöntve azt mondta:

a kormány köszönettel tartozik a határon túl élőknek,

akik szülőként meghozták azt a felelős és helyes döntést, hogy gyermekeik szülőföldjükön magyar iskolában, magyarul tanulhatnak.

A szülők ezzel csatlakoztak a kormánynak a magyar kultúra, nyelv és identitás megvédésére irányuló törekvéséhez — tette hozzá. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a tajti esemény része annak a sorozatnak, amelyet a Rákóczi Szövetség szervez több száz települési önkormányzat és magánember összefogásával, köszönetet mondva

9000 külhoni magyar iskolakezdő kisdiák családjának.


Az iskolaválasztást elismerő ösztöndíjat és az iskolatáskát a Felvidéken mintegy 3600, a Vajdaságban 1300, Erdélyben és a Partiumban több mint 2400 iskolakezdőnek, valamint 200 magyar oktatásban részesülő moldvai csángó gyermeknek adják át.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top