Politika

Mi történt? Szeptember után leállhat a magyar jegybank

nyugatifeny.hu

Egyik lehetőség, a növelési ciklus fokozatos, kis lépésekben történő leépítése.

A Magyar Nemzeti Bank fontolóra veheti a több mint egyéves kamatemelési ciklus lezárását a monetáris tanács jövő keddi ülése után, amikor ismét emelik az alapkamatot — mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke csütörtökön a Reuters beszámolója szerint.

A hírügynökség jelentésében azt írta, hogy tavaly a közép-európai kamatdöntők emelték leginkább az alapkamatokat, és az infláció gyorsulásával a monetáris szigorítás folytatódott az idén is, néhány központi bank azonban már lassít vagy le is áll a szigorítási ciklussal.

Az MNB augusztusban 100 bázisponttal, 11,75 százalékra emelte az alapkamatot, azóta azonban Virág Barnabás kilátásba helyzete annak a valószínűségét, hogy

a jegybank leállítja kamatemelési ciklusát.

Magyarországon az alapkamat 2021 júniusa óta több mint 1100 bázisponttal emelkedett.

Virág Barnabás az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy

“minden hónapban fel kell mérni (a ciklus) végét”.

Az MNB alelnöke egy gazdasági konferencia szünetében újságíróknak elmondta, hogy a kamatemelési ciklus lezárásának kulcsfontosságú tényezői a pozitív előretekintő reálkamatok, az inflációs kockázatok kiegyenlítődése, az Európai Unióval folytatott finanszírozási tárgyalások, és a monetáris transzmisszió erősödése a likviditási feltételek szigorításával.


A monetáris tanács jövő kedden 50, 75 vagy 100 bázisponttal emeli az alapkamatot, Virág Barnabás szerint a döntés után nagy a lehetőségek tárháza, így például a kamatemelés leállítása, vagy a növelési ciklus fokozatos, kis lépésekben történő leépítése.

(reuters.com / napi.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top