Politika

Orbán embere nem titkolja tovább, hogy baj van: Nincs pénz, nem tudnak támogatást adni

nyugatifeny.hu

Az államtitkár közölte, “nulla forint áll rendelkezésre”.

“E​​​bben a pillanatban év végéig azt a keretet, amiből gazdálkodom, egy nullával lehet leírni, tehát nulla forint áll rendelkezésre, az idén már nem tudunk támogatást adni” — jelentette ki Révész Máriusz államtitkár a Spirit FM Aktuál című műsorában, arra a kérdésre reagálva, miszerint érinti-e őket az energiaválság.

Révész, mint az aktív Magyarországért felelős államtitkár a műsorban azt mondta: ez egész Magyarországot érinti, a hétköznapi embereket, intézményeket és természetesen minden minisztériumot. Hozzátette: azt reméli, mielőbb véget ér a háború, és akkor

“vissza tudnak térni a normális kerékvágásba”.

“Vannak olyan beruházások, amiket szintén le kellett állítani” — fűzte hozzá Révész, példaként említve a Műjégpálya programot, amelyben már győztes önkormányzatokat is hirdettek.

“Abban is reménykedem, hogy néhány olyan turistaház és egyéb fejlesztés, ami most megállt, egy későbbi felülvizsgálat után tovább tud menni”


— magyarázta az államtitkár.

(atv.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top