A miniszterhelyettesi fizetés mellett könnyű így beszélni.
Kanász-Nagy Máté (LMP) Pintér Sándor belügyminisztertől kérdezte meg, hogy hogyan keressen többet egy állami alkalmazott, mikor a közszférában a bértáblákat a kormány évek óta befagyasztotta.
Az ellenzéki képviselő kérdésre arra irányult, hogy Orbán Viktor a Kossuth rádióban július végén úgy fogalmazott, hogy aki az átlagfogyasztás felett fogyaszt, annak gondoskodnia kell arról, hogy csökkentse a fogyasztását, vagy
keressen annyi pénzt,
hogy ki tudja fizetni az átlagfogyasztás fölötti részt.
Az LMP politikusa szerint a kormányfő tanácsa több kérdést is felvet, kezdve ott, hogy a közalkalmazottak keresetét a kormány évek óta befagyasztotta, és a KATA eltörlése miatt másodállást sem tudnak vállani.
Pintér Sándor helyet csak Koncz Zsófia miniszterhelyettes válaszolt, azonban a felvetések egyikére sem reagált érdemben. Arról tájékoztatta Kanász-Nagy Mátét, hogy a reálkeresetek a 2010-es kormányváltás óta nemzetgazdasági szinten, kedvezmények nélkül közel 70 százalékkal nőttek.
Ennél is nagyobb mértékben emelkedett a gyermeket nevelő családok reálkeresete.
Az államtitkár végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar háztartások
az átlagfogyasztásig
változatlanul az európai összevetésben a legolcsóbbak közé tartozó, rezsicsökkentett áron juthatnak hozzá a földgázhoz és az áramhoz.
(via 24.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.