“2010 óta megértük Magyarország felvirágzását” — állította.
1956. november 4-én is bebizonyosodott, hogy a magyarság csak magára támaszkodhat, nem számíthat másra — állította a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken, a nemzeti gyásznapon Dombóváron.
Potápi Árpád János, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján tartott megemlékezésen hozzátette: bár az ENSZ elítélte a szovjet beavatkozást, érdemi segítséget Magyarország nem kapott.
“Ebből is megtanulhattuk akkor, hogy az jár nekünk, amiért mi magunk megküzdünk”
— fogalmazott.
Potápi azt mondta, a forradalmat leverték, “a tüzet kioltották, de a parázs tovább élt a hamu alatt”.
Az államtitkár szavai szerint 1956 parazsa kapott erőre az 1989-es demokratikus rendszerváltásban, és ez gyúlt lángra, amikor az embereknek elegük lett “a kádári terrort is idéző baloldali kormányzásból”.
Potápi kiemelte:
2010 óta megértük Magyarország felvirágzását.
“Sok nehéz helyzetbe kerültünk, de mindegyikben megerősödve folytathattuk munkánkat. Nemzetközi nyomás alá helyeztek bennünket, fenyegettek, majd jött a világjárvány
most éppen a háborús szankciók következményei sújtanak bennünket,
de Magyarország kormánya továbbra is kitart nemzetünk oldalán, népünk érdekében”
— magyarázta, elismételve a kormányzati propaganda lózungjait.
Kijelentette: az elmúlt 12 év is bizonyíték arra, hogy “ha összefogunk, mindenre képesek vagyunk”.
“A nemzeti összetartozás érzése és élménye is megerősödött bennünk,
de mindezeket az eredményeket most a szomszédban zajló háború közelsége fenyegeti”
— fűzte hozzá Potápi.
A politikus elismételte: most békére van szükségünk, “a béke az, ami »a háborús szankciók okozta válságot« meg tudja fékezni”.
“Nemcsak 1956. november 4. kötelez bennünket a béke keresésére, hanem a keresztény kultúránk és a legjózanabb érdekeink is”
— mondta el Potápi Árpád János.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.