A szakértő elmondta azt is, hogy mikor.
Nem kizárt, hogy 2023 nyarára már akár 2000 forintot is elkérhetnek egyes boltokban egy kiló kenyérért — nyilatkozta Farkas Dénes, a Hírös Agrária Kft. műtrágyaüzletágának vezetője a Pénzcentrumnak.
A szakértő kifejtette, hogy Európa-szerte hiány lehet a nitrogénműtrágyából a következő időszakban, mivel nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is állnak a műtrágyagyárak.
Farkas Dénes rámutatott, az iparágra nagyon kedvezőtlenül hat az, hogy a földgáz ára drasztikusan megemelkedett az utóbbi hónapokban, mivel a műtrágya-előállítás költségeinek 70 százalékát a földgáz teszi ki, ami a legfőbb oka, hogy szinte egyik üzem sem működik. A térségben ez alól az egyetlen kivétel az ausztriai Linzben lévő gyár, valamint két nyugat-ukrajnai üzem.
A szakértő szerint a szakma abban reménykedett, hogy a nemrég 150 euróra eső gázárak okán újraindulnak az üzemek, de ez nem történt meg. Ennek következtében már most 400 ezer forintos tonnaáron lehet csak hozzájutni a műtrágyához, amely mellett lehetetlen gazdaságosan növényt termeszteni. A szakértő szerint így
ma már nem az a kérdés, hogy lesz-e ezer forint a kenyér, hanem az, hogy mikor lesz kétezer a kilója.
Farkas Dénes a Pénzcentrumnak elmondta azt is, hogy ez szerinte mikor következhet be:
“Ha jövő júniusban és júliusban nem lesz elfogadható a terméshozam, akkor nyár végén,
legkésőbb ősz elején találkozhatunk a kétezer forintos kenyérárakkal”.
(penzcentrum.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!