Ilyet még nem láttunk.
Orbán Viktort és kormányát keményen bíráló saját dalt közölt Facebookon Drávaszerdahely polgármestere, miután faluja sorozatban veszítette el támogatási pályázatait, aminek következtében, arra a kényszerű döntésre jutott, hogy be kell zárnia a község kisboltját.
Alpár György 2006 óta vezeti a települést, a polgármester először függetlenként, majd 2010-ben – érdekes módon – a Fidesz jelöltjeként nyert, azt követően viszont kritikussá vált az Orbán-kormánnyal szemben, kétszer is újra függetlenként indult és győzött a 180 fős, dél-baranyai falu választásán. Alpár György a Facebook-oldalán az elmúlt hónapokban keményen bírálta az Orbán-kormányt, amit vasárnap tovább fokozott egy klippel, amelynek előadója is ő maga — számolt be róla a Népszava.
A polgármester eddig a mulatós műfajban alkotott, ez a saját szerzeményű dal viszont egészen más, hiszen Alpár rapperként politikai üzeneteket közvetít.
Néhány szöveges részletet a teljesség igénye nélkül mi is idézünk a dalból:
“Fideszes rádiónézők üdvözletem! Fájnak már kicsit a sárga csekkek? Mondjátok, mikor ébredtek, ha áztok, fáztok éheztek?
Most még szent ember nektek a Döbrögi, de már csak, aki agymosott, az nem köpködi…
Migráns, ördög, Brüsszel, sátán, mindenki szembejön az autópályán.
Tanári bérek helyett propaganda, milliárdokból szól a mantra: hogy megvédjük a családokat, ha kevés a pénzed, keress sokat!…”.
A lap megkérdezte Alpár Györgyöt, nem tart-e attól, hogy faluja lesz a kárvallottja a dalnak. Ő azt mondta, Drávaszerdahely az utóbbi időben sorra bukja el pályázatait. Így nem kaptak pénzt útaszfaltozásra, eszközbeszerzésre és falubuszra. Részben ezek voltak az utolsó cseppek, melyek az idézett klip megalkotására sarkallták.
A polgármestert az bosszantotta fel különösen, ahogy a kormány intézte a kisfalvak boltnyitására indított pályázatot. Alpár elmondta, hogy két és fél éve ő keresett meg fideszes politikusokat, hogy emeljenek szót egy olyan programért, ami bolt nélkül maradt aprófalvakat újra bolthoz juttatja. 2021-ben a Magyar Falu Program keretében létre is jött egy támogatási rendszer a kisboltok nyitására. A program célja a helyi gazdaság fellendítése, a kisfalvak népességmegtartó erejének növelése volt. Alpár szerint a megvalósítás nem ebbe az irányba megy.
Videó:
(Alpár György/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!