Politika

Itt a vége: Korlátozza a tojás és a burgonya megvásárolható mennyiségét a két legnagyobb áruházlánc

nyugatifeny.hu

Előre szóltak, hogy ez lesz.

Gulyás Gergely szerdán jelentette be az “örömhírt”, hogy a kormány kiterjeszti a hatósági árak körét, amely így a tojásra és a krumplira is vonatkozna. A bejelentés következtében pénteken már több üzlet is közölte: mennyiségi korlátot vezetett be ezekre a termékekre.

A Diétás Magyar Múzsa nevű, közéleti témájú Facebook-oldal “Apa kezdődik” írással osztott meg korábban egy, a CBA-hoz tartozó, Príma-üzletben készült fotót, amely szerint hatósági áras tojásból egyszerre maximum csak 30 darabot lehet vásárolni.


A Telex kérdéssel fordult a CBA kommunikációs igazgatója felé, aki azt mondta: az üzleteik franchise-rendszerben üzemelnek, ezért nincs egységes mennyiségi korlátozás a CBA-kban és a Prímákban. Az ilyen döntéseket az adott üzletek vezetői egyéni, mérlegeléssel hozzák meg.

Más élelmiszerláncok viszont általános mennyiségi korlátozást vezettek be a laphoz beérkezett hivatalos közlések szerint:

  • a Lidl boltjaiban a lédig burgonya esetében maximum 5 kg, a csomagolt burgonya esetében kiszereléstől függően 1-3 csomag, míg tojásból maximum 30 db az egyszerre megvásárolható mennyiség;
  • a Tesco üzleteiben lédig burgonyából maximum 2 kilót, csomagolt burgonyából (a csomag méretétől függetlenül) maximum 1 csomagot, tojásból pedig (a doboz méretétől függetlenül) maximum 1 dobozt vásárolhat egyszerre egy háztartás.


A Sparban egyelőre nem vezettek be hasonló mennyiségi korlátozásokat, sem a tojás, sem a burgonya esetében, de vizsgálják a kérdést.

(hvg.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top