Politika

DK: A Fidesz belháború helyett foglalkozzon inkább azzal, ami igazán fontos!

nyugatifeny.hu

Egymást csinálják ki az egyik alapszervezetben.

Mi is megírtuk, hogy a Fidesz feloszlatta az újbudai alapszervezetét. A hírek szerint pozícióharcok lehetnek a háttérben, Simicskó István emberei próbálják háttérbe szorítani Hoffman Tamás volt választókerületi elnököt.

“A Demokratikus Koalíció szerint mindez annak a következménye, hogy Újbuda közös ellenzéki városvezetése felelősen és a legjobb tudása szerint irányítja a kerület mindennapjait, és képviseli az újbudaiakat.”

— írta Lakos Imre, a DK újbudai szervezetének elnöke.

Hozzátette: Dr. László Imre DK-s polgármester vezetésével már egyszer helyt álltak a járvány idején, a kormányzati megszorítások ellenére jelentős egészségügyi és közterületi beruházásokat hajtottak végre, valamint az ország legátláthatóbban működő önkormányzatává váltak.


“Azt javasoljuk a kerületi Fidesznek, hogy belháborúzás helyett foglalkozzanak inkább Újbudával, higgyék el, nincs ennél szebb feladat.”

— zárta közleményét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top