Politika

Megrázó: kiderült Nagy Feró mikor nézett szembe a halállal

thepost.hu

Számos emléke van az 1956-os forradalomról és szabadságharcról Nagy Ferónak. Az énekes elmondása szerint bár még csak gyerek volt a jeles napokon, több dolog is beleégett az emlékezetébe a történtekről.

Nagy Feró 1956 őszén még csak tízéves volt, de számos részletére emlékszik a forradalomnak. Elmondása szerint „mozaikkockákból áll össze az ő ötvenhatja”, de arra tisztán emlékszik, amikor óbudai lakásukból ment be édesapja központi irodájába, és az út alatt szájtátva bámulta a kiégett tankokat.

De az is beégett az emlékezetébe, mikor apja egy puskalövés után berántotta egy kapualjba, mert – mint később kiderült – „valamelyik buzgómócsing” ávósnak nézett egy nemzetőrt, és előbb lőtt, mint kérdezett volna. Az pedig, amikor egy teherautó állt be a lakásuk kapujába, örökké bevésődött az emlékei közé.

Ahogy kortársaimmal mondtuk: halott bácsik feküdtek a kocsi hátuljában. Tulajdonképpen fel sem fogtuk, mit látunk, hogy a szó szoros értelmében szembenéztünk a halállal. Mint ahogy azt sem tudtuk, milyen marhaságot csinálunk, amikor a forradalom leverése után a Schmidt-kastélynál találtuk egy tölténytárat. Nosza, tüzet raktunk, és egyenként beledobáltuk a lőszereket. Ezért akár be is vihettek volna. Annál is inkább, mert az egyik szomszédunkat simán elvitték, mert fegyvert találtak a lakásában

– mesélte a 888.hu-nak Nagy Feró.


Később úgy fogalmazott, a november negyedikét követő napokban csupán érezte szülei aggodalmát a történések miatt. Az elmúlt időszakról pedig az otthon négy falán kívül sehol sem volt szabad beszélniük, mert egy félreérthető kifejezés is bajt hozott volna a családjára.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top