Politika

Teljesen begőzölt Schmidt Mária: Az Orbán-párti történész nekirontott a német válogatottnak

nyugatifeny.hu

Nem fogta vissza magát.

“A kommunista diktatúra alatt sokan, sokszor kényszerültünk öncenzúrára. Aki nem akart fejjel a falnak menni, az többször is alaposan megfontolta, mit tesz szóvá, miért szól be és mikor fogja be inkább. Mert tétje volt az ellenkezésnek, az egyet nem értés szóvá tevésének: börtön, állásvesztés, vegzálás” — írta Facebook-bejegyzésében Schmidt Mária, csütörtökön.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy folytatta:

“ezért gyakran éltek a ne szólj szám, nem fáj fejem népi bölcsességével, s nem ismert senkit sem, aki ezt büszkén tette volna. Pironkodtunk, szégyenkeztünk miatta, szívesen eltagadtuk, ha erre kényszerültünk, erre kényszerítettük magunkat”.

A professzor asszony kijelentette: a “német (?) fociválogatott” most új minőségre próbálja emelni az öncenzúrát, arra tesz kísérletet, hogy öncenzúráját hősies kiállásként tüntesse fel.

“A Csapatkapitányuk nem merte felvenni a szivárványos karszalagot, a csapat és a Német Labdarúgó Szövetség nem mert kiállni állítólagos elveikért, mert annak »katasztrofális« következményeitől – atyaég, egy sárga lap, tényleg bődületes retorzió – visszariadtak”

— fogalmazott Schmidt.

“Gyávának és jellemtelennek bizonyultak. Betapasztott szájjal pózolnak, mert elhitették velük, és talán ők maguk is elhiszik, hogy betapasztott szájuk nem az, ami:

gyáva meghunyászkodás. Szánalmasak, férfiatlanok, gyávák”

— zárta magvas gondolatait Schmidt Mária.


(Schmidt Mária/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top