“Szükség van egy szuverén Ukrajnára” — mondta Orbán.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén — tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke.
Orbán európai politikai helyzetértékelésében azt mondta: a földrészt többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint “a nyugati neomarxista ideológia terjedése”.
A háborúról szólva Orbán elmondta: Európa egységes a célok tekintetében,
a legfontosabb az, hogy Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa biztonságára, és ehhez szükség van egy szuverén Ukrajnára.
“Az eszközök, különösen a szankciók kapcsán azonban eltérnek a vélemények”
— mondta Orbán, hozzátéve: ezek a viták továbbra is velünk maradnak.
A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban Orbán azt mondta: a rövidtávú célkitűzés a recesszió elkerülése. Orbán szerint Közép-Európa gazdaságainak ez sikerülni fog, ugyanakkor a háború és “a brüsszeli szankciók” miatt megemelkedett energiaárak ezt nagyon megnehezítik.
Orbán felszólalását azzal zárta: a válságos időszakokban cselekedni kell és enyhíteni a bajt; Magyarország biztosan nem hagyja magát.
Korábban beszámoltunk róla, hogy Novák Katalin ukrajnai látogatása során, szintén az eddigi kormányzati kommunikációtól merőben eltérő álláspontot képviselt.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)