Politika

Vége: a magyar rendező elhagyja Magyarországot – a politikai miatt, és azért, amit a rendőrök a gyerekeivel tettek

thepost.hu

Hogy miért megy el Magyarországról? Persze a politika miatt. A műsorban elhangzik, egyszer ő már hazajött Amerikából, hogy itthon lehessen, és „szeretem ezt a helyet még most is. De eljött az a pillanat, amikor elindulok.” Amikor Alinda ezután az okokról kérdezi, egy mondaton belül elhangzik az a két dolog, ami aztán a csaknem egyórás beszélgetést meghatározza.

– Azért indulok most, mert… Mindennek az eredője ez a február 5-i dolog. Amit megelőzött az, hogy én eljöttem az SZFE-ről… A kettő nagyon szoros összefüggésben van… – mondta Szász, akinél aznap házkutatást tartott a rendőrség. A gyerekeit is kihallgatták, s ez nagyon megviselte, soha nem fogja elfelejteni. „A gyerekeimben olyan nyomot hagytak, amit nem tudok elmondani, és nem elfelejthető” – mondta Veiszer Alindának.

A februári rendőrségi akció komoly lökést adott Szásznak, hogy elhagyja az országot.


– Nem úgy megyek Amerikába, hogy nyitott ajtók várnak, és azon csak át kell menni, hanem egy ismeretlen világba megyek. Sok barátom van, ismerőseim, ők visszavárnak, segítenek, ahol tudnak. De nincsenek szerződéseim, gyakorlatilag munkát keresni megyek – idézte Szász Jánost a Telex.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top