Egyik sem túl szívderítő.
Az orosz katonai agressziótól közvetlenül fenyegetett Svédország és Finnország még az év első felében, 2022. június végén jelezte a NATO-nak, hogy csatlakoznának a katonai szövetséghez. Ennek jóváhagyásához mind a 30 tagország, köztük Magyarország támogatása is kell. Szeptember végéig 28 ország jóváhagyta a csatlakozási kérelmet, két ország miatt azonban nincs előrelépés: Magyarország és Törökország parlamentje eleddig nem döntött a kérdésben, mindkét NATO-tag nyilvánvalóan időhúzásra játszik.
Az idevonatkozó előterjesztéseket a külügy
már július közepén
benyújtotta az Országgyűlésnek. Akkor úgy tudtuk (hivatalos forrásból), hogy ősszel napirendre veszik a csatlakozásról szóló javaslatokat. Az ellenzéki pártok – köztük a Demokratikus Koalíció – többször sürgette a két skandináv állam felvételére vonatkozó indítvány mielőbbi megvitatását és elfogadását, hiszen hazánknak is érdeke a NATO bővítése.
Itt vagyunk advent első vasárnapja után és Mikulás előtt, de csak annyit tudhatunk, hogy a közeli napokban Finnország miniszterelnöke már nyíltan nehezményezte a magyar fél húzódozását. Erre aztán reagált a magyar kormányfő, a tőle megszokott farizeus módon:
„Igaz barátok között nem kell kérni, hogy tisztázzuk: Magyarország soha nem kapcsolt össze és nem is fog összekapcsolni más kérdést az uniós források ügyéhez. … Ez igaz többek között Finnország NATO-csatlakozására is. A magyar kormány támogatja, az Országgyűlés pedig a 2023-as ülésszak kezdetekor napirendre tűzi a ratifikációt.”
Ez azt jelenti, hogy több mint 6 hónapra volt/van szüksége a magyar parlamentnek egy olyan napirend megvitatásához és elfogadásához, amelyhez magyar nemzeti érdek /is/ fűződik, és amelyet – talán a Mi Hazánk Mozgalom kivételével – vélhetően mindenki megszavaz majd az Országgyűlésben.
A szociális ellátásokra vonatkozó törvény „áthajtására” alig egy hét, a 400 ezer vállalkozást érintő – és tömeges ellenállást kiváltó – KATA-szisztéma likvidálására mindössze két nap kellett, a globális minimumadó elutasítását pedig egy nap alatt intézte el a 133 bátor Fidesz-KDNP képviselő.
Az Európa biztonságát /is/ érdemi módon szolgáló svéd-finn NATO-csatlakozás úgy tűnik, hogy nekünk nem sürgős: most éppen a társadalmi párbeszéd lefolytatásnak fontosságára hivatkozva késlekedik a kormány. Az a kormány, amelyik 12 éve szóba sem a szociális partnerekkel, és mindenféle egyeztetés nélkül hoz húsba-vérbe vágó intézkedéseket.
Ezek az átkozott északiak meg csak udvariatlanul és rendületlenül dörömbölnek a NATO ajtaján, és döntéshozatalra sürgetik a „világnemzet” magyarokat. Hát, csak várakozzanak, legalább februárig!
Próbáljuk meg komolyra fordítani a dolgot: mindkét jelentkező ország fejlett iparral, fegyelmezett és jól felszerelt hadsereggel rendelkezik, azaz nem szegény rokont kell befogadni. Indokolt feltenni a kérdést, hogy miért ódzkodik kishazánk „nagy” vezetője ilyen feltűnően a skandinávok felvételétől?
Lehetséges okok:
- Magyarország az egyetlen „törökbarát” EU-tagállam. Jó ismerjük őket, hiszen 150 évig itt voltak, igaz nem barátként, hanem hódítóként. Erdogan demokrácia felfogása megegyezik Orbánéval, miért is csodálkozunk, hogy a végsőkig kitartanak egymás mellett?! Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy igazodunk Törökországhoz, arról nem is beszélve, hogy jelentős fegyverüzleteket is kötöttünk velük.
- A közeli napok is azt bizonyítják (forrás megvonás), hogy Orbán teljesen elszigetelődött az EU-ban. Állításával ellentétben igenis összekapcsolja a közösségi finanszírozási kérdéséket a két északi ország NATO csatlakozásával. Így akarja igazolni, hogy ő és országa megkerülhetetlen tényező a kontinens politikai életében, és ennek bizonyításául folyamatosan vétó helyzeteket generál.
- A szovjet/orosz barátság (druzsba) úgy tűnik ma is megbonthatatlan és örök, holott heroikus forradalmainkat a múltban éppen e hatalmas ország katonái verték le, és mostanság sem népi felszabadítóként viselkednek Ukrajnában, hanem megszálló agresszorként. Orbánt ez nem nagyon zavarja, azt meg kifejezetten élvezi, hogy a mai orosz vezetés „önálló” politikájáért folyamatosan dicséri. Nyilván ennél mélyebb okai is vannak a „nagy medvéhez” való kötődésének, nem kizárólag a történelmi hagyományok gátolják az orosz befolyástól való távolodást.
A NATO, az EU és a két skandináv ország nem fogja megtorolni Orbán kétkulacsos politikáját és zsiványságát, intézményes formában vélhetően nem is fognak bosszút állni az egyébként valós sérelmekért.
De bizonyára sokáig emlékezni fognak a „magyar hamiskártyás” húzásaira, megbízhatatlanságára és arcátlan blöfföléseire. És még valami. Az árulást az egyik oldalon persze díjazzák, sőt érdekalapon talán értékelik is, de az árulót soha sehol nem becsülik!
Dr. Dávid Ferenc
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
