Van, amire van pénz.
A tavalyi zárszámadásból az derül ki, hogy a Magyarságkutató Intézet 2021-re előirányzott költségvetési kiadásai évközben 1,315 milliárd forintról 3,017 milliárdra nőttek, de végül „csak” 1,808 milliárdot költöttek, azaz félmilliárd forinttal haladták meg a tervezett összeget.
Az nem világos, hogy pontosan mire is költötték ezt a félmilliárd forintot, az azonban kiderül, hogy mikre ment el a pénz 2021-ben:
- hat fontos projekteket irányoztak elő, például Mátyás király azonosítását, a hun fejedelmi sírok felkutatását Mongóliában, vagy a Kárpát-medence népességének archeogenetikai vizsgálatát.
- 29 kiadványt is kiadtak az év során, melyből hét Trianonnal foglalkozik. Emellett három kiállítást, és 16 tudományos konferenciát is rendeztek 2021-ben.
- a betervezett 523,8 millió forintból év végére 847,9 milliót költöttek személyi juttatásokra (2 év alatt megduplázódott a személyzet).
- 67,2 millió forintot pedig megbízási díjakra, szerzői munkadíjakra, illetve reprezentációs kiadásokra fizettek ki,
- illetve a 2021-re tervezett 30,6 millió forint helyett 58,1 millió ment el beruházásokra.
Pár hete, november 7-én Kásler Miklós volt EMMI-minisztert kinevezték a Magyarságkutató Intézet tiszteletbeli elnökévé, az intézetet minisztersége alatt ő maga hozta létre.
Az utolsó hír az intézetről november 18-án látott napvilágot, amikor bejelentették, hogy magyar-horvát nemzetközi kutatásban archeogenomikai vizsgálatokkal meghatározták a Hunyadi-leszármazottak genetikai származását, amihez még a horvátországi lepoglavai sírt is felnyitották, amely Hunyadi Mátyás fiának, Corvin Jánosnak és unokájának, Corvin Kristófnak a sírhelye. A koronavírus-járvány közepén végrehajtott feltáráson Kásler még az egészségügyért felelős miniszterként személyesen vett részt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!