Politika

Csak pislogtak a kormánypárti tv-ben: olyan hosszú helyreigazítást kellett közölniük, ami nem fért bele a műsoridőbe

Ellenszel.hu

Húsznál is több hamis hír terjesztése miatt kellett helyreigazítást közölnie a Tényeknek, amiért hazugságokat mondtak be a TV2 híradójában Juhász Péterről még 2016-ban és 2017-ben.

A Média1 azt írja, hogy a Tényeket azért kötelezte a bíróság sérelemdíj megfizetésére és helyreigazítására, mert hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel a műsorban. A Tények azonban képtelen volt a helyreigazítást teljes egészében leközölni, mert szerintük arra nem lett volna elég műsoridő.

Juhász a Média1-nek elmondta, hogy végrehajtást kért a fideszes tévécsatornára, mert „nem megfelelően, azaz a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben, valamint nem Juhász nevének említésével tette közzé”.

  • Egy szeptember 17-i adásban nem közölték, hogy helyreigazításról van szó, hanem csak feliratként volt látható.
  • De volt olyan adás is, ahol sem a neve nem hangzott el, sem az, hogy megsértették a Juhász jó hírnevét.

A TV2 fellebbezett Juhász végrehajtása ellen, mert szerintük megtörtént a helyreigazítás, amire a bíróság kötelezte őket. Még akkor is, ha azt több részletben tették meg különböző adásokban, ugyanis


a TV2 szerint a bírósági ítéletben szereplő helyreigazító közlemény annyira terjedelmes volt, hogy meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt.

Ezenkívül azt is nehezményezték, hogy nem kaptak iránymutatást a bíróságtól azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kellene a helyreigazítást a Tényekben közzétenniük. Ez nem győzte meg Juhászékat, akik szerint a komplett közleményt le kellett volna adniuk, nem pedig csak kiragadott részleteket belőle. Főleg úgy, hogy Juhászék szerint a jogerős helyreigazítási közlemény bizonyos elemei még részekre osztva sem jelentek meg a Tényekben. Juhász azt külön nehezményezte, hogy Váczi Gergő híradós szándékosan úgy olvasta be az erre vonatkozó részt, hogy azt a néző nem tudta értelmezni, követhetetlen volt számára, miről is szól.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top