Politika

Exkluzív – Az NNI-t meghekkelő, 15 évre fegyházba küldött F. József döbbentes vádja: jelentés készül az Orbán Viktort kritizálókról! – Itt a letiltott interjú!

Fotó: Blikk

Nagyon hosszú időre, 15 év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon F. Józsefet terrorcselekmény elkövetéséért. A bíró ugyanis úgy találta, hogy megállja a helyét az a vád, hogy a férfi feltörte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiberbűnözés elleni osztályának a hálózatát és onnan letöltött szinte mindent, amihez hozzáfért, majd a megszerzett anyagok birtokában megzsarolta a rendőrséget. Még az ítélethirdetés előtt készítettünk interjút F. Józseffel Skype-on, aminek megjelenését első körben nem engedélyezték a hatóságok. A férfi azonban fellebbezett és a Fővárosi Ítélőtábla hozzájárult az interjú közléséhez.

 

A tárgyaláson szóba került F. József egyik korábbi ügye is, amelyben – állítása szerint – Lázár Jánost 13 millió forinttal károsította meg. A miniszter a Blikknek cáfolta ezt.

Mit szólt ahhoz, hogy Lázár János szerint őt senki nem károsította meg, főleg nem 13 millió forinttal, mint az állította?

F. József: Pedig tíz évvel ezelőtt megjelent egy cikk, és pont a Blikkben arról, hogy feltörték a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. számítógépes rendszerét, és a cég számlájáról a dolgozók havi fizetését, 12 millió forintot átutaltak egy másik banki számlára. Onnan kivették a pénzt és egy cégnél Orbán Viktor nevére bérelt széfbe betette. Ez én voltam. A pénzből 6,2 millió volt a széfben, 3 milliót találtak meg nálam, a többit elköltöttem.

Hogy jut eszébe valakinek ilyesmi?

F. József: Nem akarom konkrétan kimondani, hogy miért nem tartottam bűnnek onnan lopni, úgy is tudni fogják az olvasók, hogy mire gondolok. Egyrészt nem akarok újabb eljárást, másrészt tudjuk jól, hogy működik ma a rendszer, a politika és a közbeszerzések, hogy jutnak pénzhez egyes emberek. Nem akarom az interjúval kapcsolatban előírtakat megsérteni, vagyis, hogy az ügyemről nem nyilatkozhatok, de azt elmondanám, hogy különféle politikai dokumentumok, köztük megfigyelésekről szóló jelentések birtoklását tulajdonítják nekem a velem szemben folyó büntetőeljárásban.

Az utolsó szó jogán jobban ki tudom majd fejteni ezeket a dolgokat. És hogy értse a dolgot, én úgy vagyok terrorcselekmény kísérletével megvádolva, hogy a Büntető törvénykönyv szerint az én cselekedetemnek, ami zsarolásszerű magatartás, amelyet az elkövető „terrorista célok” érdekében fejt ki, nincs kísérleti része. Egyébként egy szövegrészt értelmeznek át, ami szerintük azt jelenti, hogy a nyomozás lezárását követeltem.


Úgy érti, hogy nem ezt tette és a vádnak nincs alapja?

F. József: Igen, nincs ténybeli alapja. Állítom, hogy az ügyemben lévő politikai aspektusok vezettek oda, hogy megvádoltak. Hogy értse a dolgot, a kiberbűnözés elleni osztály gyakorlatilag politikai tartalmú jelentéseket készített olyan magyar állampolgárokról, akik a Facebookon, hogy is mondjam, politikai bejegyzéseket osztottak meg Orbán Viktorról, akik kritizálták őt, vagy vele szemben kritikus hangot megütő csoportot működtettek.

A véleménye szerint terrorcselekmény kísérletével nem vádolható. És zsarolással?

F. József: A pontos üzenet az NNI felé úgy szólt, hogy ha a családomat továbbra is zaklatni fogják, akkor úgy gondolom, nem a nyomozás lezárására kaptak felszólítást. De még csak nem is zsarolták meg őket vagy kényszerítették volna ilyesmire.

Amikor az NNI-nek elküldte ezt a kérést vagy felszólítást, eszébe jutott, hogy mit válthat ki?

F. József: Nézze, nem szoktam mentegetőzni, de nem én küldtem el az e-mailt a rendőröknek. Tudom, hogy ki tette, de az illetőt az eljárás során sem akartam olyan szituációba hozni, mint amibe én belekerültem. A 2012-es ügyemben sem tettem terhelő vallomást senkire, úgy, ahogy most sem. Én az ügyiratokat észrevételezem. Nekem ez a védekezési stratégiám, nem kívántam megnevezni senkit sem. Felteszek egy kérdést. Ha egy hozzátartozója lenne érintett egy ilyen történetben, akkor morálisan mi a helyes, önmagát védné a saját szerettével szemben, vagy őt védi, és úgy jár mint én. Ez egy elég nagy dilemma azzal együtt, hogy vajon mi a jó döntés.

És inkább bevállal egy súlyos, akár 12 év szabadságvesztésről szóló büntetést?

F. József: Bízom benne, hogy annál jóval kevesebb időt kell a rácsok mögött töltenem, mert ami történt, az nem terrorcselekmény, csak a kiberbűnözés elleni osztály, amelynek a hálózatát feltörték, így, ezzel a minősítéssel tudott csak nyomozni. Amit szerintem nem is tehettek volna meg „sértettként”.


Akárhogy is nem mindennapi dolog a kiemelt jelentőségű bűnügyekkel foglalkozó szervezetnek ezt üzenni.

F. József: Nyilván valóan nem. Megjegyzem, hogy a hatóságoknak van arra adatuk, hogy azt az e-mail-címet, amiről az „elfogultsági kifogás” elment, nemcsak én használtam. A letartóztatásom után is aktív volt az e-mail-fiók, és arra a mai napig nem kaptam választ, hogy miként, ha én itt vagyok. Telepatikus képességgel nem rendelkezem. Megjegyzem, lesújtónak tartom az osztályon dolgozók informatikai hozzá nem értését, analfabetizmusát. Nem tudják például az adatokat értelmezni. Ráadásul jobbnak vélném, ha nem politikai megfigyelések végrehajtására fordítanák az időt, hanem az ügyek felderítésére.

Mi várható, mi lesz önnel?

F. József: Úgy gondolom, hogy az elsőfokú ítélet után másodfokon a sok eljárási hiba miatt hatályon kívül helyezésre számítok, aztán pedig következik előröl a küzdelem. Jelenleg arra készülök, hogy még évekig biztosan bent leszek. Kétségbe esve azért nem vagyok, soha nem voltam az a típus, próbálom reálisan látni a helyzetet. Az időmet bent nagyrészt azzal töltöm, hogy panaszbeadványokat írok, hogy kiálljak magamért és a törvényességért. Sokszor csak sablonos válaszokat kapok, de ennek ellenére nem adom fel.


Ehhez erőt merítek abból is, hogy látom, hogy vannak Magyarországon még olyanok, akik fellépnek a kormányzati visszaélések ellen. Csak én másik oldalról, más aspektusból próbálok küzdeni, és felhívni a figyelmet arra, mondjuk, nyilvánosság nélkül nehéz, hogy milyen visszaélések történnek a joggal.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top