Politika

Kiderült: Elképesztő összegeket tapsoltak el Orbánék a külföldi útjaikra

nyugatifeny.hu

A kormányzati magángépet is rengetegszer vetették be.

Hivatalos látogatásai miatt több mint száz napot töltött külföldön 2020 januárja és 2022 augusztusa között Orbán Viktor kormányfő – tudta meg az rtl.hu.

Ezeken az utakon összesen több mint 220 millió forintot költöttek a miniszterelnök, valamint az őt kísérők szálláshelyeire, és csaknem 140 millió forint ment el az útiköltségre. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közérdekű adatigénylésre adott tájékoztatása szerint a több mint 70 út során a delegációk tagjai összesen 15 millió forintnyi napidíjat számoltak el.

A szállásokra általában nagyjából 100 és 200 ezer forint közötti összeget (vagy kevesebbet) költöttek fejenként, azonban akadt néhány kiugró eset is. Idén januárban például 29-e és 30-a között Párizsban tárgyalt a kormányfő, az összesen 7 fős delegáció szállására pedig 5,2 millió forintot számoltak el, ami fejenként csaknem

750 ezer forint.

Ezen az úton egyébként Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnökkel tárgyalt a kormányfő.

A januárban Párizsba utazó delegációból Orbán Viktoron kívül senkit sem neveztek meg, a külügyminisztérium tájékoztatásából csak annyi derült ki, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda három munkatársa, valamint három biztonsági őr kísérte el a miniszterelnököt.

Nagyobb kiadást jelentett a májusi brüsszeli út is, ahol 6,2 milliót költöttek a 12 fős delegáció szállására (fejenként több mint 500 ezer forint). Ez ráadásul egynapos út volt, az adatok alapján a kormányfőnek még aznap tovább kellett utaznia Londonba.

A külügyminisztérium adatai szerint a költségek néhány esetben irreálisan alacsonyak voltak, az pedig a tárca tájékoztatásából nem derül ki, hogy pontosan milyen kiadásokból álltak össze a különböző tételek.


A rendkívül alacsony összegek hátterében több dolog is állhat: például az egynapos utakon nem vesznek ki a delegáció minden tagjának külön szobát, mert aznap úgyis hazatérnek Magyarországra. Az is torzíthatja az adatokat, hogy Orbán igen gyakran állami tulajdonban lévő repülővel utazik külföldre.

A kormány ugyan rendre tagadja, hogy az Airbus A319-s repülőt „kormánygépként” használná, azonban a külügyminisztérium által közölt adatok szerint Orbán a vizsgált időszakban a külföldi utak mintegy

harmadában

– összesen 24 alkalommal – ezzel a repülővel utazott külföldre. A többi esetben a tárca vásárolt repülőjegyeket.

Legutóbb múlt héten vette igénybe a miniszterelnök az Airbus A 319-es gépet, ekkor a 350 kilométerre lévő Mariborba utazott, miközben kormányzati autókonvoj is ment Szlovéniába.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top