Politika

Kikerült a videó, amelyben Matolcsy rommá alázta az Orbán-kormányt

nyugatifeny.hu

Nem finomkodott.

Beszámoltunk róla, hogy Matolcsy György a kormányzati gazdaságpolitikával kapcsolatban súlyos kritikát fogalmazott meg az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának hétfői ülésén. A Magyar Nemzeti Bank fideszes elnöke szokatlan őszinteséggel beszélt róla: Magyarország válságközeli helyzetben van.

Az RTL nyilvánosságra hozta az ülésről készült videót, amelyben Matolcsy azt is mondta: ha nem jön kétharmados gazdaságpolitikai fordulat, akkor Magyarország elveszíti a következő évtizedet.

Tordai Bence, a bizottság párbeszédes tagja erre reagálva megjegyezte: ilyen pusztító kritikát még nem hallott a kormány gazdaságpolitikájától egy Orbán Viktorral bizalmi viszonyban lévő közéleti szereplőtől, volt gazdasági minisztertől.

Matolcsy viszontválaszában elmondta:

tudta, hogy kockázatot vállal, de muszáj volt őszintének lennie,

ugyanis ezzel is a kormány döntéseit segíti.

Ezután azzal puhította a korábban elmondottakat, hogy nem omlott össze a gazdaság, sőt, ki is kérte magának az ezzel kapcsolatos kritikákat. Mindemellett hozzátette:

{B}ajban vagyunk (…) a saját döntéseink hiánya miatt“.

Ezután megemlítette, hogy az inflációt elsősorban az energiaárrobbanás okozza, valamint a második legalacsonyabb termelékenység okozza — kiemelte ebben csak Bulgária előz meg minket.

Azt is elmondta: a kormány a válságkezelésben “nem találta meg a kulcsokat” az elmúlt félévben, sőt:

hibás volt“, ezért “változtatni kell“.

Eddig szerinte a kormányzat “minden háborút megnyert“, de úgy tűnik, a mostanival nem tud mit kezdeni. Hozzátette: nem az a megoldás a válságra, ha visszamennek a szocializmusba.


A teljes videót alább lehet megnézni:

(rtl.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top