Politika

Az Árnyékkormány követeli, hogy az állami intézményeknek is segítsenek, ne csak az egyháziaknak! (+videó)

nyugatifeny.hu

A válságban hagyja magára az embereket a kormány.

Nem csak politikusként, hanem emberként állok érthetetlenül afelett a cinizmus felett, ahogyan egy megélhetési válság közepén képes az Orbán-kormány nekiesni a szocális ellátás területének — kedzet napirend előtti felszólalását Gy. Németh Erzsébet a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és az Árnyékkormány szociális és nyugdíjügyi minisztere.

“Az orbáni állam teljes csődjének beismerése, hogy a magyar ember a leginkább kiszolgáltatott tagjairól sem képesek gondoskodni”

— jelentette ki a politikus.

Gy. Németh azt sem érti, milyen okok állnak amögött, hogy csak az egyházi intézmények kapnak támogatást, hiszen az állami intézeteknek is hatalmas segítségre lenne szükségük.

Az Árnyékkormány szerint az állami, önkormányzati és civil fenntartású idősotthonoknak, gondozóknak és hajléktalanellátóknak is rezsitámogatást kell adni, és nem csak az egyházi intézményeknek.

A kormány részéről Rétvári Bence próbált meg válaszolni, természetesen az egyházak kiemelt támogatására ő sem tudott megfelelő okot adni.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top