Politika

Orbán embere úgy értesült: hatalmas sikert értek el, közel a rekorddöntés

nyugatifeny.hu

Szerinte majdnem megdöntötték a csúcsot egy fontos szektorban.

A turizmus erősödése

minden nehézség ellenére látszik,

a vendégéjszakák száma idén csaknem 8 millióval lesz több, mint 2021-ben és így már csak 10 százalékkal marad el a 2019-es rekordévitől — állította a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Dömötör Csaba a turizmus-vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán úgy fogalmazott: a díjazottak már bizonyítottak, és hozzátette, azt kell elérni, hogy a magyar turizmus ne csak elérje a koronavírus-járvány előtti szintet, hanem

meg is haladja azt.

Kijelentette: a koronavírus-járvány utáni újraindulás üteme 2021-ben gyorsabb volt az uniós átlagnál: tavaly a belföldi turizmus

minden idők legerősebb nyarát hozta.

Az eredményeket “rázós időszakban” érték el a turisztikai ágazat képviselői, ami azt bizonyítja, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy ez az ágazat továbbra is a magyar gazdaság motorja legyen — jegyezte meg.

Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója megjegyezte: büszke arra, hogy idén is olyan embereket díjaztak, akik nemcsak a nyugalmas időkben tudnak kiemelkedőt nyújtani, hanem “a kihívásokra is jól tudnak reagálni“. Hozzátette: a díjazottak lefedik a teljes ágazatot, és ez szerinte azt mutatja, hogy a magyar turisztikai szakma kiemelkedően sokszínű.

Az idei kitüntetettek kiválasztásának egyik fő szempontja volt, hogy a szakemberek munkájukkal hozzájáruljanak az országimázs fejlesztéséhez.

Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjat kapott Balogh Barbara, a noszvaji Nomád Hotel & Glamping tulajdonosa, Noszvaj turisztikai színvonalának bővítéséért és a vidéki vendáglátás terén tanúsított példamutató tevékenységéért;

Mészáros-Komáromy Dénes, a Tokaji Gin létrehozója, aki nemzetközi elismertséget hozott Tokajhegyaljának;

Pesti István, az első két Michelin-csillagos vidéki étterem, a Platán Gourmet séfje;

Bérczes László és Kiss Mónika, az Ördögkatlan fesztivál megálmodói és főszervezői;

Ilyés Noémi, a CheckINN turisztikai innovációs verseny programigazgatója, aki innovítav ötleteiért és és a fiatal generáció ösztönzéséért végzett munkájáért kapott nagydíjat, valamint


Mohos Zsófia fotográfus, a palócföldi hagyományokat megörökítő Görbeország Instagram-oldal készítője.

A 30 év alatti turisztikai szakemberek számára adható Talentum-díjat Langó Tamás, a BDPST Group executive sommelier-je kapta, aki idén elnyerte a Michelin Guide Hungary Sommelier Awardot. A díj átadásakor kiemelték, hogy sikere követendő példát adhat és inspirációt jelenthet a fiatal generáció számára is.

A 60 év felett, és legalább 20 évnyi kimagasló szakmai életpályát követően adható Kőrösi Csoma Sándor Életműdíjat Bíró Lajos séf vehette át. Méltatásakor elhangzott, hogy a kreatív séfet a magyar gasztronómia terén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, a szakma népszerűsítéséért, és a magyarországi vendéglátás megújításáért végzett példamutató munkája tette érdemessé a díjra.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top