Politika

Tasli Orbánnak: Kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak egy Nobel-békedíjas

nyugatifeny.hu

Nem érti Magyarország viselkedését.

December 10-én veheti át a Nobel-békedíjat Szasa Romancova, a Polgári Szabadságjogok Központjának ügyvezető igazgatója, amely apropóból a HVG készített vele interjút. A rangos elismerést az emberi jogok védelmével és a háborús bűnök dokumentálásával foglalkozó ukrán szervezet az orosz Memorial és a fehérorosz Vjaszna nevű szervezettel közösen vehetik át.

Szasa Romancova a lapnak beszélt a háború valóságáról és arról is, hogy miért követelik, hogy “agressziós bűnök” miatt külön törvényszéket állítsanak fel Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.

“Ezek a szervezetek nem a hazájukat képviselik, hanem a köztünk lévő szolidaritást”

— fogalmazott a lapnak Szasa Romancova, aki ugyanakkor megjegyezte: bár ők együttműködnek, azonban “vannak sokan, akik kiborultak, amiért a Nobel-bizottság már megint egy kalap alá vette az ukránokat, oroszokat, fehéroroszokat”.

A lap azon kérdésére, hogy mit szól ahhoz, hogy sok ukrán a történtek fényében már úgy vélekedik, nincs olyan, hogy “jó orosz”, azt mondta:

“Nem osztom a nézetet, de megértem. Ők kezdték az öldöklést, ők akarták elvenni az országunkat, ők akarnak történelmi sérelmekért elégtételt venni”.

Romancova kifejezte véleményét azzal kapcsolatban is, hogy

nem érti Magyarország magatartását a háborús konfliktusban.

“Hahó, Orbán Viktor! Az ukránok a szomszédaitok, osztoznak a szovjet elnyomás emlékében, hogyan állhatsz a rossz oldalon?”

— fogalmazott.


A teljes interjú a hvg360-on olvasható.

(hvg.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top