Politika

Már a magyarok fele a Fidesz ellen van

Ellenszel.hu

A magyarok több mint fele, 53 százaléka szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája nagyobb mértékben felelős az áremelkedésekért, mint a háború vagy a szankciók

– írja a Népszava a Publicus december eleji felmérése alapján.

Az ezt gondolók többségben vannak az ellenzéki szavazók (85%), a szakmunkások (58%), az érettségizettek (54%) és a diplomások (57%) között is. A Fidesz-KNDP szavazóinak viszont a 69 százaléka úgy véli, inkább a háború és a szankciók okolhatóak az infláció miatt.

A Központi Statisztikai Hivatal novemberben 21–25 százalék közötti drágulást mért, de a megkérdezetteknek mindössze 5 százaléka mondta azt, hogy személyesen is ilyen mértékű áremelkedést tapasztalt. A megkérdezettek kétharmada úgy látja, hogy 31 százaléknál is gyorsabb ütemben emelkedtek az árak. Minden tizedik ember pedig 26–30 százalék közötti drágulást érzékelt az elmúlt 12 hónapban.

A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, hogy az inflációs érzet függ a pártszimpátiától: Fidesz-KDNP szavazóinak kevesebb mint fele, az ellenzékieknek viszont több mint háromnegyede tapasztalt saját bevallása szerint 31 százaléknál is jelentősebb pénzromlási ütemet. A magyarok 70 százaléka gondolja úgy, hogy észrevehető a drágulás, de nem jelent súlyos gondot.

Jövőre a megkérdezettek kevesebb mint harmada vár 31 százaléknál is gyorsabb drágulási ütemet. Ez azért jó hír, mert magas inflációs várakozás önmagában is gerjeszti az áremelkedést.


Abban viszont csak a magyarok ötöde hisz, hogy Orbán Viktor „utasításának” megfelelően jövőre feleződik az infláció.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top