Politika

Nincs mese, ez a Fidesz bűne: hivatalosan is a második legszegényebb hely Magyarország az EU-ban

Kép forrása: MTI

Hagyományosan minden év decemberének közepén teszi közzé az Eurostat az Európai Unió polgárainak fogyasztási adatait. A most kiadott számokra finoman szólva sem lehetünk büszkék:

ez alapján Magyarország az EU második legszegényebb országa, egyedül Bulgária van mögöttünk. A régiónkból Szlovákiával még csak-csak partiban vagyunk, de Romániához képest nem tartunk a kanyarban sem.

A szegénységet vagy a gazdagságot nagyon sokféleképp lehet mérni, az egyik legprecízebbnek tekintett mutatója ennek a tényleges egyéni fogyasztás. Ez azt mutatja ki, hogy mennyi fogyasztási cikket és szolgáltatást vásárolnak a háztartások, illetve mennyit ad nekik az állam és a nonprofit intézmények. Ezt aztán kiegyensúlyozzák még azzal is, hogy milyen az árszínvonal az adott országban (magyarul kiszűrik azt a hatást, hogy ugyanannyi pénzért egészen más mennyiségű árut lehet vásárolni egy szófiai és egy berlini boltban), ezért nem is euróban vagy más pénznemben szoktak számolni, hanem vásárlóerő-paritáson.

Magyarországon a mutató értéke most az EU-átlag 70 százaléka, pontosan annyi, mint egy évvel korábban. Tavaly ilyenkor ennél a bolgár 61 és a horvát 68 százalékos adat volt rosszabb, és a mienkkel pontosan megegyezett a lettországi. Azóta Közép- és Kelet-Európa országainak mutatója a következőképp változott:

  • Litvánia: 95 –> 97
  • Csehország: 84 –>85
  • Szlovénia: 82 –> 85
  • Lengyelország: 83 –> 84
  • Románia: 80 –> 84
  • Észtország: 77 –> 80
  • Lettország: 70 –> 76
  • Horvátország: 68 –> 72
  • Szlovákia: 71 –> 71
  • Magyarország: 70 –> 70
  • Bulgária: 61 –> 65


A leggazdagabb állam nem túl meglepő módon Luxemburg maradt, igaz, minimálisan csökkent a mutatójuk az EU-átlag 145 százalékáról 144-re. Mögöttük Németország következik a listán, ahol 124 százalékról 120-ra csökkent az érték, majd Dánia, ahol 122-ről 119-re.

Ausztria az egy évvel korábbi ötödik helyről előrelépett a negyedikre, 116 százalékkal, de nem sokkal marad el tőlük a finn 112 és a svéd 111 százalékos mutató sem, azaz nem csak a kontinens nyugati részében találunk olyan helyeket, ahol nagyon jól lehet élni.

Az Eurostat közzétette a másik fontos gazdasági mutatót is – szintén 2021-ről –: az egy főre jutó GDP-t. Ebben hátulról csak a hetedik hely a mienk.

Az egy főre jutó magyar GDP az uniós átlagnak a 75 százaléka, ezzel beértük a listán Portugáliát. Mögöttünk van Románia, Lettország, Horvátország, Szlovákia, Görögország és Bulgária.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top