Politika

Parádés nyílt levélben tették helyre Orbánékat a diákok

nyugatifeny.hu

Minden szavuk arany.

Nyílt levelet írtak a külföldön tanuló magyar diákok a magyar kormánynak, melyben többek között arra hívták fel a figyelmet, hogy felháborítónak tartják a tanárok méltatlanul alacsony fizetését és kiemelték azt is, hogy a magyar oktatásban tanuló diákok teljesítménye rohamosan romlik.

Orbán BalázsOrbán Viktor politikai igazgatója közösségi oldalán válaszolt a diákoknak, és leírta, milyen kormányzati szándékok szerint alakítják át a magyar oktatást.

Levelükben a diákok kifejtették:

  • a magyar oktatási rendszer szegregált, és ellehetetleníti a hátrányos helyzetű tanulókat,
  • míg a központosított állami oktatás a döntések szakmai alapú, hatékony meghozatalát teszi lehetetlenné.
  • Kiemelték, hogy a közoktatás évtizedek óta romló állapotáért a jelenlegi magyar politikai és társadalmi berendezkedés is felelős.

Példaként megemlítették, hogy miután a közszolgálati média volt arca nem hisz a tények létezésében, és ugyanezen médium már többször igazolta a politikai elfogultságot, nem meglepő, hogy nem számolnak be a megmozdulások valós méretéről. Hozzátették: a rendszer aránytalanul korlátozza a tiltakozó tanárok sztrájkjogát, majd megtorlással igyekszik elhallgattatni őket.

Levelüket azzal zárták, hogy szilárdan kiállnak volt tanáriak és diáktársaik mellett az általuk vívott hősies harcban, és

kifejezték erős kétségeiket a jelenlegi “hazug, kirekesztő és vezérelvű” politikai berendezkedéssel szemben.

319404143 664205741749550 1961467024302668430 n

Orbán Balázs, Orbán politikai igazgatója Facebook-oldalán reagált a diákok nyílt levelére. Orbán válaszában arról írt, hogy milyen “kormányzati szándékok” alakítják a magyar oktatási rendszert, és elmagyarázta, miként gondolkodott a kormány az elmúlt évtizedben az oktatásról.

Orbán többek között azt írta: ez idő alatt csökkentették a tanórák számát, míg a pedagógusok által szabadon felhasználható időkeret tantárgyanként a duplájára nőtt, és már közel 1,2 millió diák kapja ingyenesen a tankönyveket. Orbán szólt arról is, hogy elejét vették az iskolai erőszaknak is, hiszen számos program segíti a diákokat az online zaklatás és a fizikai erőszak elkerülésében.


Orbán vélekedése szerint a közoktatásban dolgozó pedagógusok bére 2013 és 2017 között átlagosan ötven százalékkal emelkedett, amit 2020-ban és 2022-ben is tízt-tíz százalékos emelés követett. Orbán szólt még a digitalizáció és az elektronikus infrastruktúra fejlesztése, valamint a felsőoktatási intézmények modellváltása és a szakképzési rendszer megújításának kérdéseiről is.

Orbán végezetül megjegyezte: a kormány 2022-ben már csaknem 2200 milliárd forintot fordított az oktatásra.

(index.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top